Nincs, aki jóváhagyja a kulturális támogatásokat

Pozsony |

<p>A kormányhivatalban jelenleg nincs – és egy darabig nem is lesz senki –, aki jóváhagyhatná a kisebbségi kulturális pályázatok idei nyerteseiről szóló döntéseket. A helyzetet csak a hatásköri törvény módosítása rendezheti, amíg viszont ez életbe lép, hónapok telhetnek el.</p>

Úgy tűnik, a kisebbségi kultúrák témakörében pályázó szervezetek és intézmények idén is csak az év második felében kapják meg az állami támogatást. Tavaly a kormányhivatal kisebbségi struktúráinak felépítése okozta a csúszást, idén pedig ezeknek a leépítése. Amíg ugyanis nem változik meg a hatásköri törvény, nincs, aki aláírja a megítélt dotációkat és a sikeres pályázók szerződéseit. Ez eddig Rudolf Chmel (Híd) kisebbségi és emberi jogi miniszterelnök-helyettes hatáskörébe tartozott, az új kormányban viszont nincs ilyen poszt. A beküldött projekteket elbíráló bizottságok közül néhány kisebb már ülésezett, információink szerint május első hetében befejeződhet az értékelés. A kifizetési folyamatot előreláthatólag tehát az lassítja majd, hogy nincs, aki jóváhagyja a bizottságok ajánlásait. Arról nem is beszélve, hogy a jóváhagyó módosíthat a bizottság javaslatán, ez pedig szintén a kifizetés időpontjának kitolódását okozhatja.

A parlament május elején ül össze legközelebb. Ha a hatásköri törvényt gyorsított eljárásban módosítja majd a Smer, akkor is legalább júniusig várni kell, hogy életbe lépjen. Gyorsított eljárásban csak kormányjavaslatokat tárgyalhatnak, tehát erről még a kormánynak is döntenie kell. Ez a módosítás rendelkezik majd arról is, hogy a kisebbségi kulturális pályázatok visszakerüljenek a kulturális minisztérium hatáskörébe, ahogy azt Robert Fico kormányfő tegnapelőtt jelezte.

Idén 1837 pályázó kért támogatást a kisebbségi kultúrák témakörében, nagyjából százzal több, mint tavaly. A rendelkezésre álló keretösszeg a tavalyi 4 helyett idén 4,5 millió euró.

A kormányhivatal emberi jogi és nemzeti kisebbségi főosztályát tegnaptól ismét Milica Jančulová vezeti. Őt nevezték ki a hétfőn leváltott két főosztályvezető, Petőcz Kálmán és Juhász László helyére. Jančulová 2006 és 2010 között (amikor a smeres Dušan Čaplovič volt a kisebbségi miniszterelnök-helyettes) már vezette az akkor összevonva működött főosztályokat, az elmúlt időszakban pedig az emberi jogi főosztály élén állt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?