New Orleans Jazz & Heritage Festival 2007

New Orleansban ugyanis a dolgok még mindig elég gyatrán állnak. A városnak azok a részei, amelyeket majdnem két éve elöntött a víz, még mindig üresen állnak, a lakosság fele nem tért vissza otthonába, és akik visszatértek, azok is nagy számban élnek lakókocsikban, tönkrement házuk mellett.

A kulturális gazdaság avagy ipar viszont, ahogy errefelé a zene és az étel által befolyó pénzt nevezik, gyorsan fejlődik. Tavaly szegényes kivitelben, de megrendezték a Katrina utáni első dzsesszfesztivált. Az idei, a sorrendben harmincnyolcadik ellenben már majdnem elérte a legsikeresebb év jelzőit: az első napra, április 27-re kilencvenezren váltottak jegyet, és a fesztivál egészére összesen több mint háromszázezer emberrel számoltak a szervezők.

Katrinát és Ritát, a két hurrikánt, amelyek nagy károkat okoztak Louisiana államban – ennek legnagyobb városa New Orleans –, sokszor említették a színpadon két zeneszám között a zenészek. A New Orleans-i illetőségű muzsikusok viszont siettek azt is hozzátenni, hogy ami városukkal történt, az nem természeti katasztrófa volt, hanem emberi hanyagság által okozott borzalom. „A hurrikánt átvészeltük – mondta az egyik trombitás –, de a gátak áttörését nem. És a gátaknak nem lett volna szabad ledőlniük!”

A zene nagyon hatásos gyógyírnak bizonyult ebben a felépülőben levő városban. A gospelkórusok a túlélésből merített erőről énekeltek, és nagyon sok zenész hozta fel a színpadra a muzsikusok következő generációját, mert New Orleansban a zene jövője nagyon fontos mindenki számára. A helyi trombitás, Irvin Mayfield egy gyönyörű zeneszámmal emlékezett meg édesapjáról, aki a nagy víz áldozata lett. Elhangzott, hogy egy másik New Orleans-i zenészt a háza tetejéről mentettek meg. Egy gospelkórust vezető pap egyetlen székkel tért vissza templomába, ahol nem talált semmit, csak a pusztulás nyomait. Mégis mind ünnepeltek ezen a hétvégén. Ha a zenénk él, mi is élünk, és majdcsak boldogulunk, mondogatták.

A nagy nevek közül osztatlan sikert aratott Norah Jones, Jerry Lee Lewis, Bonnie Raitt, Van Morrison, Lucinda Williams, Arturo Sandoval és Rod Steward. Akik inkább a helyi dzsesszhírességekre voltak kíváncsiak, nem csalódtak Kermit Ruffins, Terrence Blanchard vagy Irma Thomas előadásában sem. Tíz színpadon reggel tizenegytől este hétig játszottak a jobbnál jobb zenészek, és a nézők egyetlen dilemmája mindössze az volt, hogyan legyenek egyszerre négy helyen egyazon időben. A negyvenöt dolláros belépőt (elővételben harmincöt) többen soknak találták. Aki viszont rászánta kis spórolt pénzét, nem csalódott. A fesztivált a Fair Grand nevű ügetőpályán rendezték meg magas színvonalon. A hangosítás remek volt, a nagy színpadok szélén felállított óriásképernyők által mindenki láthatta a fellépő művészeket, és a közönség a roppant nagy sörfogyasztás ellenére még a túlzsúfolt koncerteken is nagyon jól viselkedett. Mi több, rendben voltak a mellékhelyiségek is, amelyek ilyen méretű tömeg esetén és harmincfokos melegben meglehetősen kellemetlen élményt szoktak jelenteni.

Éhesen sem maradt senki, hiszen hatvannál is több árus kínálta portékáját. A rákoktól és más tengeri herkentyűktől kezdve a gumbón és a jambolayan át a rántott csirkéig minden kapható volt, itteni, erősen fűszerezett változatban. A jeges tea és kávé, sör és kis egydecis üvegekben árult bor is jól jött a fülledt melegben. (Csak zárójelben: a jambolaya tipikus New Orleans-i egytálétel, melynek sonka, tengeri herkentyűk és rizs az alapja.)

Kétségtelen, a New Orleans Jazz and Heritage Festival normális körülmények között is komplex kulturális élmény. Az idén viszont az emberi szellem nagyságáról, a zene felemelő, építő és hitet adó erejéről is tanúskodott. A Tipitina’s zenei klubban április 29-én, a fesztivál első hétvégéjének befejezése után egy jótékonysági bulira került sor. A befolyt összeget az iskoláskorú muzsikusok számára vásárolt hangszerekre fordítják. Az idén két iskolazenekar mutatta be, kik lesznek a dzsessz- és blueszene jövő sztárjai. Egy Elvisekből álló csapat ezerötszáz dollárt adományozott a nemes célra, és a közönség tagjai között volt Fats Domino is, akit helikopterrel mentettek ki két éve háza tetejéről. Aki itt volt, aki figyelt, mind a jövőre koncentrált. Márpedig New Orleans jövője a zene és a fiatalok, és e kettő együttese.