Népszavazást akar az OĽaNO

 Matovič
Pozsony |

Az OĽaNO bejelentette, népszavazás segítségével úgy változtatná meg a választási rendszert, hogy minden járás saját képviselőt küldhessen a parlamentbe.

Matovičék elképzelése szerint azok a jelöltek képviselhetnék az egyes járásokat, akik ott a legtöbb preferenciaszavazatot, másnéven karikát kapták. Ezzel 79 mandátumot osztanának ki, 71 további parlamenti helyet pedig a ma is ismert pártlistás módszer szerint osztanának szét. Ezt azzal is indokolták, hogy ma 17 olyan járás van, amely egyetlen parlamenti képviselőt sem küldött a törvényhozásba. Ezen járások többsége a jelentősen elmaradott régiók közül kerül ki. 

A választási rendszer megváltoztatása kapcsán megkerestük Daniel Kerekes választási szakértőt, aki elmondta, szerinte egy ilyen reformnak nem lenne értelme.  

“Szlovákiában ugyanis mindig arányos választási rendszer volt, az ún. többségi rendszernek nincs nálunk hagyománya” - mondta a szakértő, és hozzátette, hogy az OĽaNO javaslata egy a magyarországihoz hasonló, vegyes választási rendszert alakítana ki, amelyben nagyon kicsik az egyes választási körzetek.

Kerekes szerint, egy ilyen rendszer valószínűleg azt eredményezné, hogy két-háromra szűkülne le a nagy parlamenti pártok száma: “Egy erős jobboldali, egy erős baloldali és a nemzetiségi kisebbségek egy pártja lenne a parlamentben” - mondta Kerekes, aki úgy gondolja, a szlovákiai választók nem készültek fel egy ilyen változtatásra. A szakértő hozzátette, jogi akadálya azonban nincs egy ilyen kérdés népszavazásra bocsátásának. Kerekes szerint azonban nem reális, hogy egy ilyen kezdeményezésnek megfelelő politikai támogatottsága lenne. 

Egy népszavazás kiírásához 350 000 támogató aláírás szükséges. A referendum akkor érvényes, ha az összes választópolgár 50 százaléka részt vesz rajta, ez több mint 2,2 millió leadott érvényes szavazatot jelent. Ha ez a feltétel teljesül is, a népszavazás csak akkor sikeres, ha a szavazók 50 százaléka plusz egy polgár a változtatásra voksol. Ez sem jelenti azonban a kérdéses reform azonnali bevezetését. A referendum csak egy felhatalmazást adhat a parlamentnek, amelynek így a témával foglalkoznia kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?