Népszavazás után tüntetések

Reformokra szükség van, de nem akarunk kísérleti laboratóriumban élniĽuboš Pilc felvételeMiért ennyire különböző a kormány és az önök véleménye?

A valóság sohasem fekete-fehér, mindig el kell gondolkodni azokon a számokon, amelyekre az egyik vagy másik fél hivatkozik. Egy egyszerű példa: az egyik alapkövetelésünk a minimálbér 8100 koronára emelése, ami az átlagbér 60 százalékát jelenti. Van, akinek ez soknak tűnik, de az uniós megállapítás, hogy az az ember, akinek alacsonyabb a jövedelme, mint az átlagbér hatvan százaléka, szegénynek számít, és járnak neki mindazon juttatások, amit az adott országban létező szociális háló biztosít. Ez alapján uniós taggá válásunk után Pozsony és környéke kivételével az egész ország szegénynek számít majd.

A kormány a minimálbér radikális emelését azzal utasítja el, hogy lassítaná a gazdasági fejlődést. Magyarországon az elmúlt években jelentősen emelkedett a minimálbér, egyes elemzők szerint ennek következménye a lassabb fejlődés. Nem tartanak attól, hogy ez itt is bekövetkezne?

Egyáltalán nem, javaslatunkat indokoltnak tartjuk. Amikor az érdekegyeztető tanácson bejelentettük ezt a követelésünket, a gazdasági miniszterek visszavágtak, hogy ez növelné a munkanélküliséget. Az érvelésük azonban hibás. Ha valaki nem hisz nekünk, elég, ha kinyitja a közgazdasági Nobel-díjas Paul Samuelson könyvét, mely szerint a minimálbér nincs hatással a munkanélküliségre. A KOZ kedvezőnek tartja, hogy egyre több nyugati befektető érkezik Szlovákiába, jó dolog az ipari parkok építése is. De ezek mellett semmi újat nem építünk. Úgy tűnik, valaki azt a játékot játssza, hogy kiépíti az ipart, kihasználja az olcsó munkaerőt, de amit itt termelt, külföldön adja el, mert nálunk nincs fizetőképes kereslet. Hasznosak ugyan az új munkahelyek, jó, hogy csökken a munkanélküliség, de a régiók fejlődése ettől nem indul meg.

A kormány szintén a munkanélküliség csökkentésére törekszik, a stratégiája a munkaerőpiac liberalizációján alapszik. A KOZ első akcióival éppen a munkatörvénykönyv módosítása ellen tiltakozott. Azóta sikerült megegyezniük a módosításban, de Ivan Saktor, a KOZ elnöke már jelezte, a parlamenti képviselők révén még megpróbálnak módosításokat elérni. A kormány – többek közt emiatt is – megbízhatatlan partnernek tartja önöket. Miért nyitották meg újra a munkatörvénykönyvről született egyezséget?

A kormány érvelése hamis, amiben megegyeztünk, azt betartjuk. A megállapodást a kormány szegte meg: módosította azt, amit az érdekegyeztető tanács elfogadott. Ezen kívül az alkalmazottak érdekképviseletének kérdésében nem született megegyezés. Az érdekegyeztető tanács több javaslatunkat elfogadta, a kormány kezdeti elképzeléseivel szemben, melyek teljhatalmat adtak volna a munkaadónak a munkavállaló felett, sok engedményt kicsikartunk, ezzel elégedettek voltunk. De az érdekképviselet kapcsán – melynek semmi köze a munkanélküliség csökkentéséhez – a kormány tönkre akarja tenni a szakszervezeteket, meg akarja vonni jogaikat, ki akarja szorítani őket a vállalatokból. Ez már nem a munkaerőpiac rugalmasságáról szól, hanem harc a szakszervezetekkel. Aki szelet vet, vihart arat.

A kormány erőteljes reformokat ígért felállása után, ezt támogatta a lakosság is. Az egyes tervezett változások már kezdenek konkrét formát ölteni, indul a nyugdíjreform, körvonalazódik az adóreform, a KOZ azonban valamennyi változást ellenez. Elképzelhetőnek tart legalább egy minimális egyezséget?

Nem szeretném, ha olvasóikban az a vélemény alakulna ki, hogy a KOZ ellenzi a reformokat és egy elavult rendszert véd. Mi csak azt szeretnénk, ha a lakosság észrevenné, hogy milyen reformok készülnek. Olyanok, melyek révén az életszínvonal a britek, osztrákok vagy akár a svédek életszínvonalához közelíthet, vagy olyanok, melyek során Észtországhoz, Oroszországhoz hasonlítják az országot? Azt szeretnénk, ha a készülő reformok az Európai Unió standard színvonalának elérését céloznák. Nem akarunk kísérleti laboratóriumban élni.

Némely elemző azt állítja, hogy a szakszervezetek politikai tömörülésként kezdenek viselkedni, helyettesítve a hiányzó baloldali pártot. Valóban van ilyen törekvés a KOZ vezetésén belül, helyettesíteni akarják a hiányzó baloldali pártot, vagy inkább létre akarnak hozni egy újat?

A szakszervezetek politikája mindig a baloldali pártok politikájára hasonlít, de ez természetes. Az lenne furcsa, ha ennek ellenkezője lenne igaz. A parlamentből valóban hiányzik az európai értelemben vett baloldal. A Smer ugyan néha balra húz, de nem nevezhető baloldali pártnak, a KSS pedig nem felel meg a KOZ elképzeléseinek. Szociáldemokrata pártra nagy szükség lenne, azt tartanám természetes szövetségesünknek. Viszont az én véleményem az, hogy a fontos kérdésekben a szakszervezetnek együtt kell működnie vagy meg kell próbálnia együttműködni valamennyi parlamenti képviselővel, tekintet nélkül a párttagságra. Természetesen máshogy lehet együttműködni a baloldali és máshogy a jobboldali képviselőkkel. Ami egy erős, stratégiai partnerség kiépítését illeti: én úgy látom – és most valóban csak a magam nevében beszélek – szükség van egy új pártra, és bízom benne, hogy a következő parlamenti választásokig a széthullott baloldali pártok romjain felépül egy erős baloldali párt. Lehet, hogy új párt lesz, de az is elképzelhető, hogy a Smer tölti be ezt a helyet.

Egyesek szerint a szakszervezeteknek többet kellene nyújtaniuk helyi, vállalati szinten és kevésbé beavatkozni az országos politikába. Ön elégedett a helyi szinten végzett munkájukkal?

Igenis, nem is. A KOZ szakszervezetek tömörülése, az alapszervezetek munkájának értékelése az egyes tagszervezetek feladata. A KOZ elnöke nem utasíthatja a vállalati szervezetek vezetőit, a demokratikus centralizmus kora lejárt. Én a közszférában dolgozók szakszervezetének elnöke vagyok, tehát az állami apparátus és az önkormányzati hatáskörben lévő szervezetek alkalmazottai a tagjaink. Vannak jó helyi szervezeteink, de vannak olyanok is, melyek fő feladatuknak a karitatív munkát, a nőnaphoz és a tanítónaphoz hasonló rendezvények szervezését tekintik. Ezt sem akarom lebecsülni, de fő feladatunk az érdekvédelem. Azonban partnereink, az állami szervek elöljárói és a polgármesterek sem állnak mindig a helyzet magaslatán. Sokszor halvány fogalmuk sincs feladataikról, csak a munkaidő betartását ellenőrzik, másra nem képesek. Ilyen körülmények közt nehéz dolgozni. Szeretnénk elérni, hogy a társadalomban elfogadottá váljon a szociális partnerség elismerése, ha a szakszervezeti vezető valami ellen tiltakozik, ne akarják rögtön leváltani.

Május elsején szervezik első tiltakozó akciójukat a sztrájkkészültség kihirdetése óta, mely egy tiltakozó felvonulás lesz Liptószentmiklóson. A népszavazásig ugyan több akciót nem szerveznek, de mi várható május 17-e után?

Ez attól is függ, milyen eredménynyel zárul a népszavazás. Ha, ne adj isten rosszul sülne el, nem tudom, mi következik majd. A KOZ-nak érdeke, hogy a referendum sikeres legyen, hogy Szlovákia EU-taggá váljon. Ebben az esetben sokféle akciót tervezünk, a happeningtől kezdve a klasszikus felvonuláson át egészen a sztrájkokig, akár az időben nem behatárolt sztrájkig. A grafikonokkal senki sem lakik jól. Hiába jók a makroökonómiai mutatók – én elhiszem, hogy az OECD-t és a Világbankot ez érdekli –, de amíg a lakosság saját pénztárcáján nem érzi a reformok eredményeit, addig megmarad az elégedetlenség és a bizalmatlanság a változásokkal szemben.

A KOZ követelései szentek és sérthetetlenek, vagy készek kompromisszumra?

Nem szeretjük, ha a másik fél ránk akarja kényszeríteni akaratát, ezért mi sem akarunk diktátorként fellépni. Ismertettük követeléseinket, lehetséges, hogy valamennyit nem lehet teljesíteni. Létezik fontossági sorrend, most várjuk a kormány javaslatait. Sajnos bizalmatlanság uralkodik köztünk, most elsősorban bizalomerősítő lépéseket várunk a kabinettől.