Nemzetközi szervezetek felszólították a parlamenti képviselőket, utasítsák el a bejelentővédelmi törvénymódosítást

parlament kpp

Érvelésük szerint ellenkező esetben az új törvény megnehezítené a korrupciós bűncselekmények felderítését és korlátozná a bejelentők jogait.

A levelet 27 szervezet írta alá, köztük a Transparency International Slovakia és a Nadácia Zastavme korupciu szlovákiai civil szervezetek.

A glasgow-i székhelyű Whistleblowing International Network (WIN) hétfőn levélben fordult a kormánytagokhoz, Peter Pellegrini (Hlas) házelnökhöz és a parlamenti képviselőkhöz, felszólítva őket arra, hogy vonják vissza, illetve ne szavazzák meg a kormány törvénymódosítását.

Amiatt aggódnak, hogy a rendőrség nem élvezhet több védelmet, összességében pedig meggyengülhet. A javasolt módosítások szerintük ellentétesek azzal az uniós irányelvvel, melynek célja a jogállamiság védelme.

A legfelháborítóbb, hogy ha a változtatások átmennek a parlamenten, Szlovákia lesz az egyetlen ország, amely nem védi meg a bejelentőket, amíg maga a kormány nem ért egyet azzal, hogy szükséges a korrupció leleplezése

– közölte a WIN munkatársa, Tom Devine.

A Nadácia Zastavme korupciu szerint a javasolt rendelet jelentős visszalépés a korrupció elleni küzdelemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?