Pellegrini módosítást terjeszt elő a bejelentővédelmi törvényhez

pellegrini k

Peter Pellegrini (Hlas) házelnök újabb módosítást terjeszt elő a bejelentővédelmi törvény tervezett módosításához – ezt Maroš Žilinka főügyész nyilatkozatára reagálva közölte. Hozzátette, hogy a kormány kitart a törvény módosítása mellett.

„A kormánykoalíció úgy fog eljárni, ahogy azt a választási kampányban ígérte, de az alkotmányt és a törvényeket is tiszteletben tartjuk. A főügyész számomra jogi szaktekintély, elfogadom az észrevételeit és azok szerint járok el” – tájékoztatta a TASR-t a házelnök állásfoglalásáról a parlamenti iroda.

Pellegrini szerint vissza kell állítania a visszaélés-bejelentő rendszer eredeti értelmét. „A törvényt még az én kormányom fogadtatta el, és az eredeti cél az volt, hogy védettséget kapjon az, aki jelenti a hatóságoknak, ha visszaélést tapasztal a felettesei részéről a munkahelyén. Egyáltalán nem az volt a cél, hogy a törvénnyel visszaélve, két nappal a választás után egy csomó embert bebetonozzanak a pozíciójában. Rendőrnyomozókról beszélek, akiknek vizsgálniuk kell a korrupciós ügyeket, nem pedig bejelenteni azokat” – mondta Pellegrini.

A Kormányhivatal teljes mértékben osztja és támogatja a főügyész észrevételeit. „A Kormányhivatal üdvözli a főügyésznek a benyújtott törvénytervezet javítására vonatkozó javaslatát, amely még pontosabb védelmet jelentene az ellen, hogy bizonyos ügyészek önkényesen határozzák meg a védett bejelentői státuszt" – szögezte le állásfoglalásában Juraj Gedra, a hivatal vezetője.

Maroš Žilinka főügyész a vonatkozó törvénymódosítás lehetséges visszamenőleges hatályainak veszélyeire figyelmeztetett a házelnöknek írt levelében, leszögezve, hogy ez veszélyeztetné a jogbiztonságot és sértené az alkotmány alapelveit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?