Nemzeti jogszabály vs. uniós irányelvek (2.)

A múlt heti cikkben az Európai Bizottság ellenőrző feladatkörével foglalkoztam. Ez a tevékenység kiterjed annak vizsgálatára, hogy a tagállami hatóságok által hozott intézkedések megfelelőek-e. Akkor is fellép a bizottság, ha az átültetési határidő leteltéig semmilyen tagállami intézkedés nem született vagy felmerül a gyanú, hogy az adott ország állami szervei nem tartják be az irányelv rendelkezéseit. Gyakori jelenség, hogy a tagállam hatósága sajátosan értelmezi a jogszabályt. Ha a bizottság feltételezi az uniós jog megsértését vagy ilyen jellegű panaszt kap, az ügyet először strukturált párbeszéd keretében próbálja rendezni. A tagállam ebben a szakaszban lehetőséget kap arra, hogy viszonylag rövid idő alatt tényekkel alátámasztott magyarázatot adjon a kialakult helyzetre, és ezáltal elhárítsa a gyanút, hogy uniós jogot sértett. Ha a dolgok nem rendeződnek e korai fázisban, például mert az adott tagállam kitart az álláspontja mellett, hogy az irányelvet hiánytalanul átültette, amivel viszont a bizottság nem ért egyet, vagy nem tesz konkrét lépéseket a hiányosságok orvoslására, a bizottság hivatalos kötelezettségszegési eljárást indít ellene.A kötelezettségszegési eljárás a következő szakaszokra oszlik: első felszólító levél, melyben a bizottság két hónapos határidőben várja, hogy a tagállam közölje az észrevételeit. Ha nem kap választ erre a levélre, vagy az érdemben nem elfogadható, a bizottság indoklással ellátott véleményben fejti ki, miért gondolja, hogy a tagállam uniós jogot sért. A tagállamnak ismét két hónapja van a válaszra. Ha nem él a válaszadás jogával, vagy a válasz nem megfelelő, a bizottság az Európai Unió Bírósága elé terjeszti az ügyet. A bíróság általában két éven belül dönt az ügyről. Ha az ítélet elmarasztaló, a tagállam köteles jogrendjét és joggyakorlatán a bírósági határozat alapján az adott határidőn belül kiigazítani. Ha ez nem történik meg, a bizottság kérheti a bíróságot, hogy a kötelezettségszegéssel arányos bírsággal sújtsa a tagállamot. Ebbe a szakaszba az esetek elenyésző százaléka jut csak el, hiszen a tagállamoknak sem áll érdekükben, hogy felesleges tételekkel terheljék az államkasszát. Veszelei Viktória jogász(A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak.)