Nemi erőszak és rablás

Párkány/Érsekújvár. Saját házában megerőszakoltak egy egyedül élő 82 éves asszonyt Párkány mellett. „Minden jóérzésű embert felháborított a hír, hogy a 22 éves P. S. megerőszakolta az idős nőt.

Párkány/Érsekújvár. Saját házában megerőszakoltak egy egyedül élő 82 éves asszonyt Párkány mellett. „Minden jóérzésű embert felháborított a hír, hogy a 22 éves P. S. megerőszakolta az idős nőt. Az elkövetőnek nem okozott gondot a vaskerítés átugrása; ezután megzörgette a bejárati ajtót, mire a magányos asszony jóhiszeműen beengedte a házba. A fiatalember a hálószobába tuszkolta az idős asszonyt és megerőszakolta” – tájékoztatta lapunkat Varga István alezredes, az Érsekújvári Járási Vizsgálati Hivatal igazgatója. Elmondása szerint a fiatalember tette után elvitte a néni megtakarított 1400 koronáját. Az esetet a sértett szomszédja jelentette. A rendőrségnek alig 24 óra leforgása alatt sikerült letartóztatnia az elkövetőt. P. S. beismerő vallomást tett. Nemi erőszakért akár 8 évi börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. (km)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?