Pozsony.
Nem várunk semmi jót a szlovák gazdaságtól
Pozsony. A szlovák gazdaság alakulásával a lakosság kétharmada egyáltalán nincs megelégedve – derül ki az Eurobarométer tegnap közzétett közvéle-mény-kutatásából, amely szerint azonban saját helyzetét az emberek többsége ennél már valamivel rózsásabban látja.
Családja anyagi helyzetének a javulásáról a megkérdezettek 55 százaléka számolhatott be, vagyis nagyjából annyian, mint 2014-ben. Csak összehasonlításképpen, az uniós átlag 68 százalék, vagyis Szlovákia lakossága még így is a kevésbé derűlátók közé tartozik.
A munkanélküliség csökkenését azonban már a lakosság is megérzi. A megkérdezettek 54 százaléka szerint ugyanis a munkahelyükön javult a helyzet, egy évvel korábban ezek aránya még csak 51 százalék volt. Az euró bevezetésével a többség, az emberek 78 százaléka továbbra is elégedett, közöttük a magasabb végzettséggel rendelkezők, a fiatalok és a vezető beosztású alkalmazottak dominálnak. Háromból kettő munkanélküli ezzel szemben elhibázott döntésnek tartja a közös valuta szlovákiai bevezetését. (vlv, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.