Nem ül Ivan Gašparovič alibije

Pozsony |

<p>Valamit titkol vagy nem mond igazat az elnöki hivatal. Ivan Gašparovičról a napokban egy blogban azt írták, 2009. augusztus 2-án részt vett azon a vadászaton, amelyen egyik barátja egy eltévesztett lövéssel megölte Michal Bobák vadászati referenst. Az elnöki hivatal rágalmazás miatt beperelte a blogírót, mivel a hivatal állítása szerint akkor az államfő bizonyíthatóan Horvátországban nyaralt.</p>

Egy, a tegnapi Smeben megjelent dokumentum szerint viszont Gašparovič mégis Szlovákiában tartózkodhatott a baleset idejében – így nem zárható ki, hogy részt vett a vadászaton. A dokumentum az államfő hivatalos levele, mellyel egy törvényt küldött vissza a parlamentnek – a Pozsonyban kelt levél dátuma július 30-a.

Gašparovič július 20-án utazott el Horvátországba, Trubač akkor úgy nyilatkozott, hogy két hétig lesz szabadságon, aminek egy részét Horvátországban, egy részét pedig Szlovákiában tölti. Szabadsága utolsó napja lehetett augusztus 2-a, ám a Pravda 2009. augusztus 4-én idézte Trubač szavait, miszerint az elnök az előző pénteken hazatért Horvátországból. Az a nap július 31. volt. Az elnöki hivatal tegnap sem nyilatkozott arról, kitartanak-e amellett, hogy azon a napon Gašparovič még külföldön volt. A nem szándékos emberölést akkor Štefan Drozd, Bobák egyik barátja ismerte be. A Plus 7 dní akkor azt írta, az SIS információi szerint egy nappal a halálos kimenetelű vadászat előtt egy magas beosztású személy is tartózkodott a helyszínen – Gašparovič gyakran járt vadászni oda Bobákkal. A rendőrség akkor nem erősítette meg az információt. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?