Nem oszt szét borzasztó sokat, de jól adja el

Pozsony |

<p>Nem észveszejtően drága, tele van olyan intézkedésekkel, amelyek egy kormány esetében a normális ügymenet részét képezik, ám jól el lehet adni.&nbsp;</p>

A Smer második szociális csomagja amellett, hogy hatásos lehet a párt számára fontos szegényebb csoportokra, marketingszempontból is jól eladható politikai termék. Robert Fico sajtótájékoztatót tart. Mögötte nagy fehér tábla, rajta egymás alatt az intézkedések címei – mindegyik mellett egy üres négyzet. A miniszterelnök a sajtótájékoztató végén odamegy a táblához, majd piros filctollal kipipál egy mezőt. A mezőkből 15 van, ráadásul a táblát nemcsak akkor használják fel, amikor kipipálnak valamit, hanem akkor is, amikor be akarják vezetni a témát. Így működik a szociális csomag promója, ami egyszerre populista intézkedéscsomag és politikai termék. Újracsomagolt politikaA Smer először tavaly vetette be a pakkba csomagolt intézkedések ötletét – amikor a párt népszerűsége zuhanni kezdett. A támogatottságot – részben a csomagnak köszönhetően – sikerült stabilizálni, Ficóék idén ismét az egyszer már bevált recepthez nyúltak, sőt, jövőre egy harmadik csomagot is készítenek. A tavalyi és az idei csomagban is a forma a forradalmi, nem a tartalom. A pakk nagyrészt ugyanis olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek egy kormány normális ügymenetének részét képezik. Egy példa: a csomag egyik hangsúlyos része a minimálbér növelése, ám ez önmagában nem forradalmi újítás. A minimálbér az elmúlt évtizedben – egy esztendőt kivéve – minden évben nőtt. Sőt, a tervezett növekmény nagysága sem kirívóan magas (5,3%-os, ha valóban 400 euróra emelkedne), az elmúlt 10 évben négy alkalommal nagyobb növekedés is volt. A szociális csomag nagy részéről ugyanez mondható el: az, hogy a nagy állami kórházak illemhelyiségeit és várótermeit felújítják (a csomag 11. pontja), a normális ügymenet része kellene, hogy legyen, hiszen bizonyos időközönként szükség van felújításukra, ezt maguknak a kórházaknak is meg kellene tenniük saját költségvetésből. Jobban eladhatóAnnak hogy az intézkedéseket egy csomagban kínálja a kormány, két oka lehet. Egyrészt így jobban el lehet adni, hiszen az összes tevékenység egy vezérfonalra van felhúzva, így nagyobb médiafigyelmet kap. A kormány pl. növelni akarja az anyasági támogatást – ennek növelését a Radičová-kormány kezdte el még 2011-ben, ám akkor a kabinet ezt nem tette egy csomag részévé. A „csomagolás” másik oka, hogy így egy-egy intézkedésről és magáról a csomagról több bőr is lehúzható – vagyis nagyobb médiafigyelmet kaphat. Kezdődött a történet a pakk belengetésével – a Smer az elmúlt hetekben folyamatosan szivárogtatta ki a részleteket –, majd jött a kormánypárt kongresszusa, amely teljes egészében erről szólt. Számos intézkedésnél pedig várhatóan több „forduló” is lesz: pl. az élelmiszeráfa csökkentésének alapfeltétele, hogy a kormány közös memorandumban egyezzen meg a kereskedőkkel. Az áfacsökkentést így több lépcsőben is lehet kommunikálni: először ismertetik a kabinet elképzeléseit, majd később tárgyalóasztalhoz ülnek a kiválasztott üzletláncok vezetőivel – az összes kereskedővel lehetetlen tárgyalni. Az üzletesek az első jelek alapján nem fogják első körben elfogadni a kormány elképzeléseit, így több tárgyalási kör is várható – sajtótájékoztatókkal a nagy fehér táblával a háttérben –, majd végül, ha mégis megszületne az egyezség, akkor először a kormánynak kell jóváhagynia, majd a parlamentnek megszavaznia. S végül, az utolsó körben a kormányfő kipipálhatja ezt a pontot is a csomagot bemutató táblán. Drága, de nem kibírhatatlanul sokA második szociális csomag a kormány tervei alapján 200 millió euróba fog kerülni. A költségek egy része egyszeri kiadás – pl. az óvoda- és iskolafelújítás, valamint -bővítés vagy a kórházak rekonstrukciója –, más részük viszont stabilan növeli a költségvetés kiadási oldalát, illetve az áfacsökkentés csökkenti az adóbevételeket. Így valójában ami idén 200 millió euróba kerül, annak jövőre is lesz – bőven 100 millió feletti – költségvonzata. Ugyanakkor a büdzsé kiadási oldalát tekintve ez az összeg nem számít óriási érvágásnak. A központi kormányzat költségvetése pl. csak idén 17,5 milliárd euró értékű kiadással számol, a szociális csomag intézkedéseinek többsége az egyes minisztériumok kiadásai között „veszik el”. Ráadásul, ha végül nem csökken az élelmiszerek áfája – ez politikailag lehet, hogy nem fájna a kormánynak, mivel az üzletláncokat hibáztathatná érte –, akkor a csomag összköltsége akár 100 millió euró alá is csökkenhet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?