Nem operálják meg a 15 éves lány szívét, mert már öt hónapja pozitív a tesztje

d

Az állam nem tesz kivételt azokkal, akiknek pozitív a tesztje, de nincsenek tünetei – írja a tvnoviny.sk.

 

A 15 éves lány még tavaly októberben kapta el a koronavírust. Az édesanyja, Ema elmondta, hogy ettől fogva gyermeke antigéntesztjei nem mutattak pozitív eredményt. A PCR-tesztre operációja előtt kellett mennie, ez azonban kimutatta a fertőzést, így elhalasztották a beavatkozás időpontját - közölte a tvnoviny.sk.

"Megértem, hogy meg kell védeniük a kisbabákat a kórteremben. Azt sem tudják, hogy a vírus okozhat-e esetleges gyulladást a műtét után. Az operáció nem lesz könnyű, öt órát vesz igénybe" - mondta a lapnak a 15 éves lány édesanyja.

Konzultált egy gyermekorvossal is, aki szerint a fiatal betegnek krónikus arany sztafilokokkusz fertőzése is van. Azt tanácsolta neki, hogy várjon a szívműtéttel, amíg negatív eredményt nem kap. "Senki sem tud többet erről a betegségről, és nem tudnak tanácsot adni, hogyan szabaduljunk meg a vírustól. Akár vitaminokkal, akár antibiotikumokkal. Mivel még láza sem volt, nem volt szükség arra, hogy állandóan antibiotikumot adjunk neki" - magyarázza Ema. Az édesanya arra sem kapott egyértelmű választ, hogy beoltassa-e a lányát. Úgy véli, hogy ha korábban felveszi a vakcinát, ez a helyzet elkerülhető lett volna. A gyermekorvos szerint a koronavírus-fertőzés nem jelenti azt, hogy valakit nem lehet beoltani.

Mindazonáltal nem akar egyértelmű ajánlást adni erre vonatkozóan, de szerinte elképzelhető, hogy a vakcina segít rajta, és végleg kiűzi a vírust a szervezetéből. Azonban azt tanácsolja, hogy forduljon szakemberhez, aki megvizsgálja az adott beteg egészségi állapotát.

Az egészségügyi minisztérium nem válaszolt a lány esetével kapcsolatos kérdésekre. Tehát továbbra is az a helyzet, hogy ha tervezett műtétre van szüksége, várnia kell, amíg negatív PCR-tesztet kap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?