Nem nyel

Még két napom van, hogy megírjam a beszédet, amit az ünnepségen fogok mondani, vagy ahogy a feleségem szokta mondani: előadni. Nem tudom, ki mit gondol rólam, de én az elején nem hittem, hogy ilyen nehéz beszédet írni. Mások szerint meg a beszédet mondani kell, nem írni. Nem baj, a Galkovics is mindig papírból beszél a testületi üléseken, mégis én vagyok a polgármester. Állítólag még otthon is előre készül, mikor el akarja mondani, hogy vasárnapra húslevest akar rántott hússal. Szónoklattanból a Galkovics gyerekkori barátja, az, aki hullamosó, volt a legjobb, szerintem tőle tanulta. A hullamosó úgy tudta mondani a disznóól mellett a papírra vetett szitkokat, rá a röfögésre, hogy közben örömében teli tenyérrel verte az ól falát. Azt mondta, szereti, ha csípi a tenyerét a csapkodás, főleg ha közben kiabálhat is. Galkovics szerint meg egyszerűen csak elment az esze, belehülyült az egyedüllétbe, ezért tart másfél órás beszédeket a disznajoknak, plusz persze a csapkodás. Mondta is neki a Galkovics, hogy ne csak tenyerest üssön, csinálja fonákkal, kopjon ott is a bőr, de a kövér hullamosó nem értette meg elsőre.

Legszívesebben a Galkovicsék életkalandjait írnám le beszédnek, de akkor csak kevesen maradnának a kultúrház feldíszített termében. Én nem tudom, de valahogy, ha az ember együtt él egy zsenivel, sőt egy egész családnyi zsenivel, egy faluban, nem is veszi észre a zsenijüket. Természetesnek veszi, hogy olyanok, amilyenek, pedig állítólag legközelebb csak a hatodik faluban van olyan kaliberű genetikai állomány, mint amit a Galkovicsékba tett a magasságos sokat emleget Atyaúristen.

Csak tudnám, hogy hol kezdjem a polgármesteri beszédemet. Vigyáznom kell, mert nemrég egyszer belekevertem a meg?szűnés előtt álló vasúti szárnyvonalat is, ami átmegy a falu szélén. Azt mondtam, ha jól emlékszem, hogy a teherszállítmányozást az országúton akarják bonyolítani, holott nekünk közelebb van a szívünkhöz a vasút, már egészen megszoktuk, hogy nincs rajta sze?mélyforgalom, csak mikor azon mennek erdőre fát lopni. Benne volt akkor a beszédben, hogy az egyik érv az országúti teherfuvarozás mellett, hogy ha kell, elfér egymás mellett két kamion az úton, szerintem meg, ha a szükség úgy kívánja: (szeretem a beszédekben a kettőspontokat) egy pár sínen is elfér egymás mellett két tehervonat, csak hülyén néznek ki. A közönség nem értette ezt a bekezdést, a vonatosat, mikor csak a nemzeti hősökről kellett volna beszélnem. Nem baj, majd megtanulják az olyan párhuzamokat, amiken a történelem robog, mint egy nagy büdös tehervonat.

Szerintem el tudnám mondani fejből is a beszédet, gyerekkoromban mindig én nyertem azt a versenyt, amiben egy órán keresztül kellett folyamatosan beszélni a semmiről, vagyis hát össze-vissza mindenről, ami eszünkbe jutott. A Galkovics beszélt rá, hogy szónokoljam magam papírból, mert jobban látni az entellektüelt, ha papír van a kézben. Ő is így szokta, néha otthon is. Összehívja lefekvés előtt a családot a konyha közepére, és elmondja a másnapi teendőket papírból, megemlít néhány párhuzamot a világtörténelemből. A gyerekek ilyenkor mindig úgy néznek rá, mint egy vödör gilisztára. Neki legalább van családja. Nekem is van még maradék, most válok az asszonytól, illetve jogilag már civilek vagyunk, csak még itt lakik a házban, amíg nem talál magának másik életet. Egy szobában alszunk, de két ágyon, mint valami kórteremben. Ő van közelebb a villanykapcsolóhoz, így mindig mondom neki lefekvéskor, hogy most már lekapcsolhatod a lámpát. Azt a másik lámpát is ő kapcsolta le, ami összevilágította a családot gyerekestül, lakáshitelestül. Lekapcsolta a kapcsolót, vagyis hát meghúzta a vészféket, de leginkább ez a hajó elment, ahogy mondani szokták a részeg vasutasok. Tényleg olyan a kapcsolatunk, mint mikor leverik az asztalról az olvasólámpát.

Arra kell majd ügyelnem a beszédben, hogy ha olyan kerül szóba, hogy család vagy szeretet, ne nyeljek nagyot a mondatok között. Mert a konkurencia hamar észreveszi a meghatódást, a zavart, a túlzott empátiát, és akkor beleteszik a kampányba majd, hogy érzelgős vagyok, mint egy festőművész, és talán rossz képet festenek majd rólam, rossz színben fognak feltüntetni, hogy nem politikai piktorokra van szüksége falunak, hanem lojális, reális vezetőre. Ezt megelőzendő beleírtam a beszédbe, az érzelgősebb részek alá, hogy nem nyel. Mert állítólag aki nagyokat nyel beszéd közben, abban nincs rendben a lélek. Tehát ideírom, hogy szokjam: nem nyel. Így ni, egészen jól mutat. Így írtam tavaly is, beletettem a nemnyeleket, csak az volt a baj, hogy sokszor azt is összeolvastam a szöveggel, hogy… khm…

Tisztelt Ünneplők, kedves megjelentek (mindig bajban voltam, hogy kiket kell nagybetűkkel, de végül is mindegy, csak én olvasom a szöveget, lényeg, hogy magabiztos legyek). Kedves Egybegyűltek, mindig nagy örömmel gondolok azokra az időkre, mikor még értékek mentén ment a világ, nem pedig mértékek mentén, amikor még a nőkre nem nyel… khm… nem nyel-ve gondoltunk, hanem emelkedett pulzusszámmal, hogy aztán őszinte tiszteletünket tolmácsolva adjuk át a szeretet virágait nem nyel… khm… Nem nyel-velni kell a tiszteletről tehát, hanem csinálni azt, kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim.