Közélet

Nem lesz meg időre a pozsonyi körgyűrű

Pozsony | Már biztos, hogy nem sikerül időben, 2020-ra befejezni a pozsonyi körgyűrűt, és az is kérdéses, hogy átadják-e addigra az R7-es gyorsforgalmi út csatlakozó szakaszát.
author
Demecs Péter

2018. január 31. 18:04

körgyűrű
Még sehol sem kezdődött meg a tényleges építkezés (Képarchívum)

A közlekedési minisztérium tegnap beismerte, hogy az ország történetének egyik legnagyobb közlekedési projektje biztosan nem valósul meg időben. A késésért az állam és a kivitelező is felelős.

Azt megszoktuk, hogy a sztrádák és utak csigatempóban épülnek. A D1-es autópálya Pozsony és Kassa között már 1972-től épül – máig több szakasza hiányzik. A közép-szlovákiai R2-es gyorsforgalmi útnál még csak nem is az a kérdés, hogy mikorra fejezik be, hanem az, hogy egyáltalán mikor folytatják Losonc irányába.

Egyelőre nem tudni, hogy a pozsonyi körgyűrűből és a Somorjáról a fővárosba vezető R7-es gyorsforgalmi útból is ilyen végtelen történet lesz-e, de az már biztos, hogy a projektet nem sikerül határidőre befejeznie a spanyol Cintra társaság vezette konzorciumnak.
„A D4-es körgyűrűvel már egész biztos késni fognak. Azt tőlem ne kérdezzék, hogy hónapokat-e vagy éveket” – mondta tegnap Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter.

Szerinte a kivitelezőnek most minden erejével az R7-es gyorsforgalmi útra kellene összpontosítania, ugyanis annál még van esély, hogy legalább egy részét sikerül 2020-ra befejezni.

A magántőke bevonásával, PPP-projekt keretében megvalósuló beruházás kapcsán továbbra is sok a kérdőjel. Azt sem tudni, kivel építi a spanyol konzorcium az utakat.

A legnagyobb hazai beszállítók, építőipari vállalatok elutasították az együttműködést a Cintrával – információink szerint azért, mert keveset fizetett volna az elvégzett munkáért.
 

„Azt a tájékoztatást kaptam, hogy kisebb beszállító cégekkel valósítják meg a projektet. Egyelőre ennyit tudunk. De ne abból induljunk ki, hogy a kis cég eleve rossz munkát végez, várjuk ki a végét” – mondta Érsek. Hozzátette: a konzorcium azt állítja, nem lassul le amiatt az építkezés, hogy nem nagyvállalatokat, hanem több kisebb beszállítót vonnak be a munkába. Érsek szerint a konzorcium két dolgot garantált, az első, hogy márciusban teljes erőbedobással elkezdi az építkezést, a másik, hogy már az összes építőipari alapanyagot megvásárolta.

A kivitelezővel aláírt szerződés szerint a D4-es és az R7-es összes szakaszát legkésőbb 2020 októberében kellene átadni. A konzorcium ráadásul eredetileg jóval korábban, 2019 végén akarta befejezni a projekt első részét, 2020 októberében pedig a másikat. Az aktuális időpont: valamikor 2020 után.

Ki a felelős?

Ha késni fog a projekt, a kivitelező az aláírt szerződés szerint büntetésekre számíthat, a szankciók összegét viszont nem lehet megítélni. „Én nem fogok hazudni, az állam részéről is volt késés, tehát nem minden a konzorcium hibája” – utalt Érsek arra, hogy több, építkezéshez szükséges telket nem sikerült időben átadni.

Az esetleges szankciókról való tárgyalások során így a konzorcium azzal érvelhet, hogy az állam hátráltatta az építkezés kezdetét. Másrészt, miután megkapták a telkeket és az összes szükséges engedélyt, sem indult be érdemben az építkezés; nem hivatalos információk szerint épp azért, mert a konzorcium képtelen volt hazai építkezési vállalatot szerződtetni a projektre. „Ami biztos, hogy már elkezdhetik a munkát, ugyanis minden szükséges engedélyt megkaptak, márciusban beindul a munka” – mondta Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter.

Egy szakaszra van esély

Az INEKO gazdaságkutató intézet már korábban kiszámította, hogy a projektet akkor sem sikerül időben befejezni, ha októberben elkezdik az építkezést, minimum egyéves késlekedést jósolnak a szakértők. Az R7-es esetében az a szakasz késhet, amely a körgyűrűre és a pozsonyi úthálózatra kapcsolódna rá. A projekt egyetlen szakasza, amelyet az intézet elemzői szerint reálisan befejezhetnek 2020-ig, az R7-es Dénesd és Egyházgelle közti 17,4 kilométeres szakasza.

A beruházás keretében 59 kilométernyi új utat és egy új Duna-hidat építenek. Az állam harminc éven át évente 56–57 millió eurót fizet majd az utak használatáért a konzorciumnak, az összköltség 1,9 milliárd eurót tesz ki. Ez az ország történetének legnagyobb közlekedési projektje.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Már hónapok óta zajlanak a tárgyalások az egészségügyi dolgozók béremeléséről, de úgy tűnik, hogy Matovičéknak egyelőre csak a nővérek fizetéséről sikerült megegyezniük

Matovič béremelést ígért a nővéreknek

f

Ebben az esetben a fizetése többszörösét is megkaphatja!

hőség

Eddig kell még bírni a meleget! Változás érkezik az időjárásban…

megerőszakolás

BORZALOM: Betört egy családi házba, majd brutálisan megerőszakolta a bent alvó 18 éves lányt

Egy kanadai turista megerőszakolásával vádolnak két párizsi rendőrt

14 éves lányokat erőszakolt meg a szlovák modellügynökség vezetője

policia

Gázrobbanás történt Vereknyén

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.