Nem kölcsön, hitel

Pozsony. A VÚB több ügyfelét meglepetésként érte, hogy december elején néhány ezertől több tízezer koronáig terjedő összeggel megemelkedett a folyószámlájukról levehető pénzösszeg.

Pozsony. A VÚB több ügyfelét meglepetésként érte, hogy december elején néhány ezertől több tízezer koronáig terjedő összeggel megemelkedett a folyószámlájukról levehető pénzösszeg. Silvia Nosálová, a bank szóvivője lapunknak elmondta, semmilyen ördöngösségről, csalásról nincs szó, a bank egyszerűen folyószámlahitelt nyújt azoknak, akik megfelelő ideje ügyfelei a banknak, és a számlájukra havi rendszerességgel érkezik pénz. „Egyes lapok ad arról számoltak be, hogy a bank kéretlenül kölcsönt ügyfeleinek, amelyet majd kamatokkal akar behajtani. Ez nem kölcsön, hanem folyószámlahitel, az ügyfél számlájára nem érkezik pénz, de ha elfogy a pénze, bizonyos összegig túlköltekezhet” – mondta Nosálová. Azt elismerte, hogy a hitel engedélyezésével egy időben, december elsején küldték ki az erről szóló értesítőket, így előfordulhatott, hogy egyesek korábban látták meg a „pluszpénzt” minthogy tudták volna, miről van szó. „Negatív reakció egyelőre hozzánk nem érkezett, az emberek vagy megköszönték ezt a kedvességet, vagy érdeklődtek, hogy miről van szó” – tette hozzá. Hasonló folyószámlahitelt a többi szlovákiai bank is folyósít, azzal a különbséggel, hogy általában az ügyfélnek kell kérvényeznie azt, vagy hosszú procedúra után jut a pénzhez. Bár jogilag valószínűleg nem támadható, morális alapon azért megkérdőjelezhető, hogy a leveleket esetleg nem kellett-e volna korábban kiküldeni. (na)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?