Nem kínozzák Tóásó Elődöt

La Paz/Budapest |

<p>A korábbiaknál jobb körülmények között van La Paz-i börtönében Tóásó Előd - mondta az MTI-nek vasárnap délután telefonon az ügyében eljáró magyar nagykövet, Józsa Mátyás, leszögezve, hogy Tóásót a börtönben nem kínozzák.</p>

Mint mondta, helyi idő szerint szombat délután jártak benn ismét a börtönben. "Itt az ügyvédi iroda és Tóásó Előd közötti hosszú beszélgetést a tiszteletbeli konzul és én segítettük. Úgy tűnik, hogy fellépésünk eredményeként megváltoztatták az étrendjét. Most már annyi élelmet kap, hogy annak egy részét átadja a társainak. Jobban odafigyelnek rá, úgyhogy egy picit normálisabbá váltak a körülményei" - fejtette ki a nagykövet.

Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy Tóásót a börtönben nem kínozzák. Az elfogásakor elszenvedett bántalmazások nyomai azonban súlyos sérülésekre utalnak.

"Sajnálatos módon a nyilatkozatok során elhangzottak ilyen megközelítések, leginkább az ügyvédje szájából, aki feltehetően saját stratégiája szempontjából építi fel a nyilatkozatait - mondta. - Sérülései a letartóztatásakor keletkeztek. Viszont nyilvánvaló, hogy ha egy hét után is így látszanak, akkor ezek nagyon súlyos sérülések voltak." Hozzátette, hogy a főügyész az eljárásban bemutatni készül "egy papírt, amely szerint mikor (Tóásót Santa Cruzból) La Pazba átszállították, megvizsgálták és semmilyen sérülési nyom nem volt rajta. Ez nem állja meg a helyét. De ezt majd a védőügyvédnek kell bizonyítania."

A Rózsa Flores Eduardo vezette állítólagos terrorista sejtről a bolíviai ügyész által előző nap bemutatott videofelvétel kapcsán Józsa Mátyás azt mondta: az egy olyan idős személytől származik, aki korábban fontos szerepet játszott Rózsa ottani tevékenységében.

Szavai szerint a bolíviai médiában "el Viejo" (az Öreg) álnéven emlegetett személy kilétét a hatóságok még nem fedték fel. Annyit azonban lehet tudni, "hogy tényleg idős, és nem jó az egészségi állapota", ezért sürgetik mielőbbi meghallgatását.

Szombati sajtótájékoztatóján Marcelo Sosa ügyész azt hangoztatta, hogy a felvétel bizonyítja a csoport tagjai ellen felhozott vádakat, azon ugyanis az április 16-i kommandós akcióban agyonlőtt három "feltételezett terrorista" egyebek közt azon sajnálkozik, hogy nem helyeztek el bombát az Evo Morales államfőt és kormányát a Titicaca-tavon szállító hajón. A felvételen azonban a hang nem tökéletes, s időnként kihagyások vannak benne.

A La Razón című fővárosi lap vasárnap azt írta, hogy a bemutatott "videofelvétel feltehetően mobiltelefonnal készült, rossz hangminőségben, és az egész felvétel három percig tart".

Az ügyészség még szombatra megidézett mindenkit, de a felvétel készítőjének meghallgatása elmaradt, mert a védőügyvéd kifogást emelt a bíró személye ellen. Az ügyészség viszont egy formai hibára hivatkozva megpróbálta kirekeszteni az ügyből a Tóásó Előd érdekében nagyon határozottan fellépő Rigoberto Paredes Ayllon ügyvédet, de az indítványt a bíró elutasította. "Egy újabb dokumentum elkészítésére utasította az ügyvédi irodát, tehát folytathatják a védelmet, de ez a fejlemény elhúzza az eljárást" - mondta el ennek kapcsán az MTI-nek Józsa Mátyás.

Az idős tanút várhatóan kedden hallgatja meg a bíróság.

A magyar diplomata közép-európai idő szerint vasárnap késő este Santa Cruzba utazik, hogy találkozzon Rózsa hozzátartozóival és intézze az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpád holttestének hazaszállíttatását, amihez a szükséges dokumentumok már megvannak.

A nagykövet hozzátette, hogy a román külügyminisztérium tanácsosával együtt utazik Santa Cruzba.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a hazaszállíttatás anyagi fedezetének előteremtéséről az érintetteknek mielőbb megállapodásra kéne jutniuk, mert enélkül elhúzódhat az ügy. "A szülők vállalták, hogy a költségeket fedezik, de nekik nincs meg a pénzük. Itt bekapcsolódott a Magyar Vöröskereszt, amely gyűjtést rendez, de nem tudom, hogy az hogy áll. Információim szerint a magyar kormány nem vállalja az anyagi fedezetet, a román kormány sem" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?