Nem hozott megtakarítást a két választás összevonása

Választás 2022

Nem eredményezett jelentős megtakarítást a két választás összevonása – véli Eva Chmelová, a belügyminisztérium választásokért és népszavazásért felelős osztályának vezetője. A rendőrség viszont helyesli a döntést.

„Nem hinném, hogy komoly költségmegtakarításról beszélhetnénk” – jelentette ki a vasárnapi választási sajtótájékoztatón Chmelová. Külön kiadást jelentett ugyanis a speciális módon történő szavazás és a választási bizottságok tagjainak jutalmazása. „A választási bizottságok tagjainak jutalmazása most még egyszer akkora összeget tesz ki, mint a korábbi választásokon” – mutatott rá, de hozzátette, hogy pontos számokat csak a költségek összegzése után lehet mondani.

Viszont Damián Imre, az országos rendőrfőkapitány helyettese szerint a rendőrség részéről kisebbek a költségek. Elmondta, a  választás idején 4000 rendőr ügyelt a biztonságra, és így nem kell kétszer szolgálatba állítani őket.

Ladislav Orosz, a központi választási bizottság elnöke szerint előnyei és hátrányai is vannak az összevonásnak, és az államfőválasztás, valamint az európai parlamenti választás közös lebonyolítását nem támogatná. „Minden választásnak megvan a maga célja, értelme, és az összevonással ebből valami háttérbe szorul” – jelentette ki Orosz.

Annak kapcsán, hogy több helyen sorakozniuk kellett a választóknak, Chmelová megjegyezte, hogy a települések feladata volt elegendő szavazófülkéről gondoskodni. „A belügyminisztérium annyit küldött, amennyit rendeltek” – mondta, de hozzátette, hogy ezt nehéz előre megsaccolni, és a szavazóhelyiségek kapacitása is véges. „Ez is az egyik tanulsága az összevont választások lebonyolításának. Nagyobb szavazóhelyiségekre van szükség, hogy egyszerre több fülkében lehessen kitölteni a szavazólapokat” – tette hozzá.

Orosz elmondta, körülbelül 80 kampánycsendsértésről érkezett hozzájuk bejelentés, ezek megvizsgálását követően értékeli ki részletesebben a központi választási bizottság a szavazás lebonyolítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?