„Nem ez volt az átláthatóság mintapéldája”

Államtitkárként nem a minisztérium főépületében van az irodája, hanem egy kisebb épületben. Miért van ez így?

Emögött nem kell keresni semmit. A minisztérium egy nagyobb területen terül el, több épületben vannak a különböző részlegek és osztályok. Ez az irodakomplexum, ahol ülünk, korábban is államtitkári irodaként szolgált, mikor két államtitkára volt a tárcának.

Azért kérdezem, mert az elmúlt időben egyre több olyan hír látott napvilágot, hogy önt kizárják az SNS vezette minisztérium munkájából.

Vannak témák, melybe nincs beleszólásom és rálátásom annyira, mint amennyire szerintem kellene vagy lehetne. Elsősorban a fegyverrendszerek vásárlásáról, modernizációjáról van szó. Ám kialakult egy kép az elmúlt hónapokban a sajtóban, mintha az egész minisztérium arról szólna, hogy fegyverrendszereket vásárolunk. Ez tényleg nagyon fontos téma, de három-négy stratégiai kérdés közül csupán az egyik. A többi témába viszont belelátok – az én napi feladataim közé tartoznak a biztonságpolitikai ügyek, az EU-val és a NATO-val kapcsolatos ügyek. De az enyém volt a biztonsági és védelmi stratégia is. S ezek az ügyek úgy is mennek, ahogy azt elképzeltem.

Csakhogy amíg az önhöz tartozó ügyek elsősorban politikai-stratégiai ügyek, a fegyvervásárlásban súlyos milliárdok vannak, és pont ebbe nincs beleszólása.

Ez tény. Politikai döntés volt, hogy a minisztérium SNS-es vezetése megpróbálja ezt a saját hatáskörében elintézni. Ezért van az, hogy a médiában is megjelennek bizonyos információk – sokan gondolják úgy, hogy ez nem tökéletesen megfelelő megoldás.

Ön hogy gondolja?

Nem egy standard megoldás, egyrészt a védelmi minisztérium belső működésében sem. Másrészt a szakmai közvélemény felé sem. Sok kérdést és problémát meg lehetett volna előzni, ha a kommunikáció sokkal nyíltabb és intenzívebb.

Arról is szólnak a hírek, hogy az SNS és az ön elképzelései Szlovákia irányultságáról némileg eltérnek. Miről van szó pontosan?

Én semmi újat nem mondok ahhoz képest, amit már húsz éve állítok, és ami ott van Szlovákia összes stratégiai dokumentumában és a kormányprogramban is. Szlovákia egy európai és atlanti irányultságú ország, az EU és a NATO a legfontosabb intézményi garancia civilizációs fejlődésünkre, másrészt biztonságunkra. Szerintem ez így van jól, és azért is jöttem ebbe a minisztériumba, hogy ezt továbbra is fenntartsam és támogassam.

A minisztérium vezetése minderről hogy gondolkodik? Mi az eltérés az ön euroatlanti irányultságához képest?

Ezek olyan dolgok, melyek belső beszélgetések tárgyát képezik, ezekről pedig nem szoktam nyilatkozni. Én a saját gondolataimat, véleményemet tudom elmondani. Ennek megfelelően olyan kezdeményezéseket támogatok, melyek ebbe az irányba mutatnak. Ilyen például a balti részvétel, vagy a PESCO, a szorosabb európai biztonsági együttműködés – ezeket megpróbálom átvinni a minisztériumon, úgy látszik, sikerrel.

Ám ezek a témák az emberek számára annyira nem vonzóak. Viszont az megüti az ingerküszöböt, hogy svéd Gripen vadászgépek helyett a minisztérium orosz MiG-ek felé kacsintgat, vagy hogy a tárca dolgaival kapcsolatban gyakran nyilatkozó Andrej Danko házelnökként az orosz dumába jár beszédet mondani. Eközben pedig a felmérések szerint nagyon sokan kilépnének a NATO-ból.

A minisztériumon belül igyekszem napirenden tartani Szlovákia euroatlanti irányultságának fontosságát. S nyilvánosan is foglalkozom azzal, hogy ezt a véleményt minél szélesebb körben kifejtsem. Az elmúlt fél évben végigjártam gyakorlatilag az összes olyan szlovákiai egyetemet, ahol a témába vágó szakokon tanulnak a hallgatók, és aktív vagyok a médiában és a közösségi hálózatokon is. Tény azonban, hogy Közép-Európa egy kicsit elaludt. 2004, a NATO-ba és EU-ba való belépésünk előtt igen intenzív információs kampány zajlott, az embereknek megpróbálták megmagyarázni, mivel is jár az EU- és a NATO-tagság. Miután beléptünk, ez abbamaradt. Ezt próbáljuk újraindítani. S nagyon fontos, hogy ne propaganda legyen, hanem tényközlő információs kampány.

Mi a véleménye Andrej Danko oroszországi útjáról?

Nem kommentálom mások külföldi útjait. Csak annyit teszek hozzá, hogy Szlovákia stratégiai dokumentumaiban és nyilvános állásfoglalásaiban is egy európai és atlanti irányultságú ország, ezt pedig senki sem kérdőjelezi meg. S azért is fogok dolgozni, hogy ezt senki se kérdőjelezze meg.

Ezen az úton viszont ott volt Bugár Béla is, az önt jelölő Híd párt elnöke is. Beszéltek erről a pártban?

Ahogy már mondtam, nem kommentálom mások külföldi útjait. Úgy gondolom egyébként, hogy Bugár Béla egy európai irányultságú politikus, csak az elmúlt hónapban háromszor volt Brüsszelben. Lehet, hogy a médiának attraktív, hogy elment Moszkvába egy protokoll-látogatásra, de ez a három brüsszeli út, mely számomra sokkal fontosabb, nem kapott ekkora médiafigyemet.

A stratégiai védelmi és biztonsági dokumentum, melyet nemrégiben jóváhagyott a szlovák kormány, gyakorlatilag kimondja, hogy Oroszország a felelős a biztonsági környezet romlásáért a Krím félsziget annektálása miatt. Gyakorlatban hogy tekintünk most az oroszokra?

Szlovákia harmonizálja a külpolitikáját az EU-val és a NATO-tagországokkal, és együtt alakítjuk azt. Lehetett akármilyen politikai turbulencia az országban azzal kapcsolatban, ki mit mondott és hová utazott, de mikor Brüsszelben állást kellett foglalni Oroszországgal kapcsolatban, Szlovákia sohasem törte meg a konszenzust. Ez is bizonyítja az irányultságunkat, és hogy nem keresünk mindenféle alternatív útvonalakat. Oroszország a közös álláspont szerint olyan katonai és politikai lépéseket tett, melyekkel ledöntötte a pilléreket, melyeken a hidegháború utáni európai biztonság alapult, és folyamatos fenyegetést jelent a legközelebbi szövetségeseinkre, például a balti államokra vagy Lengyelországra.

De itt van a hibrid fenyegetés, illetve háború is, melyet Oroszország folyamatosan alkalmaz irányunkba is. Voltaképpen akkor háborúban állunk az oroszokkal?

Nagyon nehéz meghúzni azt a vörös vonalat, ahonnan már háborúról beszélünk. Szerencsére nem állunk hagyományos háborúban Oroszországgal, és remélem, hogy nem is fogunk. Mindent megteszünk azért, hogy működjön az elrettentés, és Oroszországnak egyszerűen ne érje meg katonai akciót indítani egyetlen NATO-szövetséges ellen sem. A NATO sokrétűen válaszolt a jelenlegi helyzetre. A katonai fenyegetés kapcsán a balti országokba és Lengyelországba harccsoportot küldött, mely létszámát illetően nem túl nagy, négyszer ezer fő – míg a másik oldalon több mint százezres orosz haderő állomásozik. De mégis arról van szó, hogy ha az oroszok megtámadnák bármelyik balti országot, ott nem csak lett vagy litván katonákkal találkoznának, hanem mondjuk kanadaival vagy franciával. Így beindul a közös védelmi rendszer, s viszonylag komolyan tudnánk reagálni egy ilyen fenyegetésre. A hibrid fenyegetésre válaszként a NATO központokat hozott létre a balti országokban, és szakértői szinten igyekszik reagálni minderre.

Ez a szövetségi szint. De milyen válaszok születnek például arra, hogy egyes szlovákiai paramilitáris csoportok szoros kapcsolatokat ápolnak orosz katonai kiképzőkkel, vagy hogy egyes tagjai például Kelet-Ukrajnában harcolnak a szakadárok oldalán?

Ezt az illetékes szervek figyelik, és adnak rá megfelelő válaszokat. Sok esetben ezek nem olyan információk, melyekről nyilvánosan lehet beszélni, de tény, hogy figyelünk ezekre a dolgokra.

Térjünk vissza egy kicsit a hadsereg modernizálására. Átláthatónak tartja a folyamatot, ahogy Szlovákia beszerzi a drága 8x8-as és 4x4-es csapatszállítókat?

Ahogy mondtam az elején, nekem sincs áttekintésem a részletekről. Ha a minisztérium államtitkárának nincs áttekintése, mennyire lehet ez átlátható? Mit mondjak, nem a transzparencia mintapéldája ez a folyamat.

Próbál belelátni a részletekbe?

Persze, de a miniszter azt mondta, hogy ez nem rám tartozik.

Ezt politikai szinten nem lehet kikényszeríteni?

Vannak dolgok, amiket ki lehet, vannak, amiket nem, és aztán a médián keresztül „intéződnek”.

S csupán az átláthatósággal van a gond?

Ez az egész egy tipikus esete annak, hogy egy szükséges és jó projekt hogy változik keserédessé a végén.

Már régen mondom, hogy a szárazföldi haderőt fejleszteni kell és a csapatszállítók projektje ennek kapcsán kulcsfontosságú. Enélkül nem tudunk továbblépni, ráadásul a hadseregünk olyan állapotban van, hogy a harcképessége is megkérdőjeleződhet. Ha működőképes hadsereget akarunk, egyszerűen muszáj invesztálnunk bele. A gond azzal van, hogy egyszerűen nem tudom kommentálni az anyagot, mely a csapatszállítók kapcsán a kormányba ment, mert nem láttam.

Mi a véleménye a finn Patria csapatszállítókról, melyek alvázára az új szlovák gép épül?

A Patriával alapvetően nincs gond, mint ahogy valószínűleg másik három-négy más típusú csapatszállítóval sem lenne. Itt a specifikációkon, az ár-érték arányon, illetve azon múlik minden, milyen százalékban vonható majd be a szlovák hadiipar a fejlesztésbe. Ezek azok a részletek, amiket senki sem tud, és itt van a kutya elásva. De nem vagyok a Patria ellen. Ha jól meg csinálják a gépet, jól is kijöhetünk a dologból, csak épp nem tudjuk pontosan, miért pont a Patriát választották.

A MiG típusú vadászgépeket azonban alapvetően elutasítja.

Igen, két dolog miatt. Egyrészt 2017-ben, 13 évvel a NATO-belépés után a mi légierőnk még mindig az oroszoktól függ, orosz technikusok nélkül a gépeink nem tudnak repülni. Ez nonszensz. A másik dolog, ezek a gépek régiek és romlékonyak. Ha ezekkel akarnánk kihúzni még egy ideig, félő, hogy nem tudnánk ellenőrizni saját légterünket.

De mennyivel lenne jobb használt Gripeneket vagy F–16-osokat vásárolni?

Senki sem akar használt gépeket venni. Új Gripenekre vagy F–16-osokra van szükség. Én is több helyen olvastam, hogy biztosan valami használt ócskavasra cseréljük le a gépeinket, de ez nem igaz, a tárgyalások új gépekről folynak. A választék viszonylag szűk. Nekünk olcsóbb, egy hajtóműves gépekre van szükségünk, mert a drágább kétmotorosok, mint a Eurofighter Typhoon vagy a Rafale fenntartási költségei is jóval magasabbak.

A hadsereg személyi állománya sincs teljesen feltöltve, a katonai pálya viszonylag népszerűtlen, a kezdőfizetések pedig versenyképtelenek. Nem lenne több értelme inkább kevesebb csapatszállítót venni, de megemelni a fizetéseket?

A fizetésekkel is kell kezdeni valamit, mert hiába lesznek új fegyverrendszereink, ha nem lesz, ki kezelje őket. Ám lehet, hogy soknak tűnik, hogy 81 nagy csapatszállítót veszünk, de ez alapjában véve nagyon kevés. Nálunk kisebb országoknak több ilyen járművük van, a nagyobb országoknak pedig több ezer. S tény, hogy 1,2 milliárd eurót fordítunk a járművekre, de mindezt 10 év alatt.