Nem értik a csehek a szlovák nyelvet

Pozsony/Prága |

<p>Annak ellenére, hogy cseh és a szlovák nyelv sokban hasonlít egymásra, a két nemzet tagjainak egy jelentős része mégsem érti meg egymást &ndash; derült ki az IVO társadalomkutató intézet és a FOCUS közvélemény-kutató cég közös felméréséből. A két ország szétválásának huszadik évfordulójára készített kutatás szerint ugyanis a csehek 55 százaléka mondta azt, hogy gond nélkül megérti a szlovák nyelvet.</p>

A szlovákok körében ennél lényegesen magasabb arányt hozott ki a felmérés, itt 73 százalék monda azt, hogy minden probléma nélkül megérti a cseh nyelvet.

Kisebb gonddal, de a csehek 34 százaléka érti meg a szlovák nyelvet, a szlovákok körében ez az arány csupán 20 százalék. A megkérdezet csehek 9 százaléka mondta azt, hogy nagyobb gondot okoz neki, hogy megértse a szlovák nyelvet, míg a szlovák körében ez az arány 5 százalék.

Mint ahogy azt Zora Bútorová a felmérést végző IVO munkatársa elmondta, a csehek közül főleg a fiatal generációnak vannak problémái a szlovák nyelvvel, mivel már nincs olyan erős kapcsolat a két nemzet között, mint például 15 évvel ezelőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?