Nem csökken a nemi erőszakra vonatkozó elévülési idő

prl

Javította korábbi hibáját a kormánykoalíció és ismételten megváltoztatta a Büntető Törvénykönyvet, így a nemi erőszakra és gyilkosságra vonatkozó elévülési idő sem fog csökkenni.

A parlament rövidített eljárásban tárgyalta a tervezetet és a jelenlevő 136 képviselő egyhangúlag szavazta meg a büntetési tételek szigorítását. Az enyhítést a kormánykoalíció eredeti, februárban megszavazott módosító javaslata tartalmazta – ennek értelmében húsz helyett tíz év alatt elévültek volna a vonatkozó bűncselekmények. A törvénymódosítás fennmaradó része változatlan maradt, beleértve a március 15-én esedékes hatályba lépést. A Büntető Törvénykönyv módosítása kapcsán korábban Zuzana Čaputová államfő és több ellenzéki képviselő is az Alkotmánybírósághoz fordult, a rendelkezés felfüggesztését követelik, hogy ne évüljenek el az évekkel korábban elkövetett gazdasági bűncselekmények.

A nemi erőszakra és gyilkosságra vonatkozó elévülés hibának bizonyult a rendszerben. Az ellenzéki képviselők egy nappal a fokozott hangulatban zajló, gyorsított ütemben tárgyalt februári szavazás előtt mutattak rá, hogy a kormánykoalíció az előzetes jelzéseivel ellentétben nem csak a gazdasági bűncselekményekre vonatkozó elévülést csökkentette, hanem más tételek is jelentősen lerövidültek. A vita hevében a kormánykoalíciós képviselők nem ismerték el a követelés jogosságát, helyette azzal érveltek, hogy a rendelkezés motiválja az erőszakot elszenvedett nőket a bűncselekmények minél gyorsabb jelentésére. Később a koalíció megváltoztatta álláspontját, Robert Fico egyenesen a hiba kijavítására hivatkozva akarta elérni, hogy Zuzana Čaputová államfő az alkotmányossági felülvizsgálat helyett inkább vétózza meg a törvénycsomagot. Mikor az elnök a kérésnek nem tett eleget, a kormánykoalíció maga indítványozta a törvény kijavítását.

Az ellenzéki képviselők a rövidített parlamenti vita során is élesen bírálták a törvénymódosítást. A Slovensko mozgalom képviselői sikertelenül javasolták, hogy a nemi erőszakra és gyilkosságra egyáltalán ne is vonatkozhasson az elévülés – Igor Matovič, a mozgalom elnöke szerint Magyarországon és Nagy-Britanniában is hasonlóan szigorú szabályok érvényesek. Beáta Jurík (PS) arra mutatott rá, hogy a szexuális erőszakkal kapcsolatos bűncselekményeket eleve nagyon ritkán jelentik be, mivel az áldozatok nem bíznak a hatóságok jóindulatában és szakmai hozzáértésében. A kormánykoalíció hivatalos álláspontja szerint ugyan az eredetileg megállapított tíz éves elévülési idő továbbra is megfelelő időtartamot biztosít az esetek kivizsgálására, de hajlandóak engedni a nyilvánosság részéről érkező kritikáknak. A szavazással a parlament aktuális ülésszaka is lezárult, a törvényhozás legközelebb csak áprilisban – az elnökválasztás után – ül össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?