Nem akarják a szexuális nevelést, de nem is ismerik

Pozsony |

<p>A népszavazási kérdések közül a legkevesebb igen szavazatra a Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérése alapján a harmadik, vagyis a szexuális nevelés témája számíthat.&nbsp;</p>

A válaszadóknak „csak” 64 százaléka válaszolna igennel arra a kérdésre, hogy a szülő vagy a gyerek dönthessen-e arról, hogy a gyerek részt vegyen-e a szexuális magatartás kérdéseit vagy az eutanáziát tárgyaló órákon. Olyan tantárgy ugyanis nincs azt iskolában, hogy szexuális nevelés, ezt több óra keretében boncolgathatják az iskolák, de az sem kizárt, hogy ezeket a témákat az iskola is inkább elkerüli.

Már a kérdés sem egyértelmű, mert hogyan értelmezzük azt a részét, hogy „a szülő vagy a gyerek maga nem ért egyet”? Mit tehet majd az iskola akkor, ha a szülő például nem ért egyet az oktatás tartalmával, de a gyerek igen, és részt akar venni az órán, vagy éppen fordítva? Ez a téma azonban más szempontból is megosztja az embereket. A szülők 42 százaléka ugyanis egyáltalán nem beszéli meg a szexuális kérdéseket a gyermekével, derül ki a Focus felméréséből. Ha feltételezzük, hogy jobbára éppen ezek a szülők lesznek azok, akik nem szeretnék, hogy gyerekeik részt vegyenek az ilyen képzéseken, akkor a gyerekek 42 százaléka biztosan csak a barátaitól vagy esetleg az internetről szerzi be majd be az ismereteit a szexről.

Azt, hogy sok iskola kerüli ezt a témát, bizonyítja az is, hogy a 6–17 éves gyerekek szülei közül mindössze 36 százalék válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy gyerekeik találkoztak-e ezekkel a témákkal az órákon, a szülők 57 százaléka szerint ilyen kérdésekről az iskolában nem beszéltek, és várhatóan nem is fognak. A „szexuális nevelésen” részt vett gyerekek szülei azonban elégedettek voltak a „tananyaggal”: 53 százalékuk pozitívan értékelte az iskola által közölt információkat, 41 százalékuk neutrálisan állt a kérdéshez, és mindössze 2 százaléknak nem tetszett, amit a gyereke az órán hallott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?