Nehéz lesz bizonyítani Rusko bűnösségét

Pozsony |

<p>Kérvényezte tegnap a rendőrség Pavol Rusko volt gazdasági miniszter, a Markíza tévétársaság egykori igazgatójának vizsgálati fogságát; a bíróságnak legkésőbb szombatig kell döntenie. Egyelőre nem nyilvánvaló, milyen bizonyítékai vannak a rendőrségnek a volt maffiafőnökök vallomásain kívül. Akik a politikából ismerték, azt állítják, a gyilkosság megrendeléséről szóló vád sokkolta őket.&nbsp;</p>

A Pozsonyi Kerületi Ügyészség tegnap eljuttatta az illetékes Pozsonyi II. Járásbíróságra Rusko vizsgálati fogságának kérvényét. A bíróságnak a beadvány kézbesítésétől számítva 72 órája van a döntésre. Rusko, aki hétfőtől van előzetes letartóztatásban, addig rács mögött marad. 

MikulášČernákbesztercebányaiés Miloš Kaštan pozsonyi alvilági főnök vallomása alapján tartóztatták le. Černák azt állítja, hogy Rusko 1997ben 20 millió koronáért rendelte meg nála üzlettársa, Sylvia Volzová meggyilkolását. Kaštan pedig azt mondta, hogy előlegként kerek 500 ezer koronát fizetett ki neki. 

Elhalasztott nyomozás 

Volzová ügyvédje, Roman Kvasnica lapunknak elárulta, hogy Černák a hatóságoknak már 2014-ben beszámolt arról, megrendelték kliense megölését. „A bűnüldöző szervek most azt teszik, ami törvény adta kötelességük. Csak azt nem értem, miért nem tettek semmit az ügyben mostanáig. Ügyfelem számára nemcsak az a gondolat rendkívül kellemetlen, hogy az életére törtek, hanem az is, hogy a szlovák rendőrség ilyen súlyos információval három évig nem kezdett semmit“ - mondta lapunknak Kvasnica. 

KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: NAGYHALAK A TENGERBEN

Černák védőügyvédje, František Polák sem érti, miért nem kezdtek semmit a rendőrök a rendelkezésükre álló információkkal. „Több olyan bűncselekményről beszélt velük, amelyek felgöngyölítéséhez jelentősen hozzájárulhatna a vallomása. Mivel sok mindenről beszélt, ez az eset is az eszébe jutott. Úgy gondolom, hogy beszélgetés formájában zajlott a vallomás, a rendőrök jegyzeteltek. Nem tudom, létezik-e erről hivatalos jegyzőkönyv. Aztán hirtelen csönd lett körülötte, Rusko esetéhez többé senki sem tért vissza“ -mondta a Denník N lapnak Polák. 

Nehéz bizonyítani 

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nem válaszolt arra a kérdésre, miért nem nyomoztak eddig az ügyben, s az sem nyilvánvaló, milyen bizonyítékai vannak még a rendőrségnek a maffiafőnökök vallomásán kívül. 

Marek Vagovič oknyomozó újságíró szerint húsz évvel a történtek után rendkívül nehéz lesz a bizonyítási eljárás, és nagy a valószínűsége annak, hogy jelenleg csak közvetett bizonyítékaik vannak. „Nem biztos, hogy az eddig összegyűjtött bizonyítékokat elégségesnek fogja tartani a bíróság, ám várjuk ki a végét -mondta Vagovič, aki azt is furcsállja, hogy Rusko ügyét a Gorilla-akta felgöngyölítésén dolgozó nyomozócsoport vizsgálja. - Nem kizárt, hogy azzal számolnak, a nyomozás során a Gorilla akta kapcsán is kiszednek belőle valamilyen információkat. Ez az egész még nagyon érdekes lehet.“ Megjegyezte, hogy Rusko ismert volt alvilági praktikáiról és gyakran agresszív magatartásáról, az viszont, hogy gyilkosság megrendelésére is képes lett volna, mindenkit meglepett. 

Nézeteltérések voltak 

Rusko pártja, az ANO 2002-ben jutott a parlamentbe, az SDKÚ-val, a KDH-val és az MKP-val alkotott koalícióban megkapta a parlament alelnöki posztját, 2003-tól volt gazdasági miniszter. Bugár Béla ebben az időszakban ugyancsak a parlament alelnöke volt, ám mint mondta, nem állt különösebb kapcsolatban Ruskóval. „Korábban sem tartottam vele a kapcsolatot, míg a Markíza élén állt. Én a parlamentben végeztem a munkám, valahogy elkerültük egymást“ -mondta érdeklődésünkre Bugár. 
Simon Zsolt földművelésügyi miniszterként ült Ruskóval egy kormányban, s mint monda, egy-két nézeteltérésen kívül nem kerültek különösebb viszályba. „Nem tetszett, hogy abban az időben minden nagyobb beruházás az ország északi régióiba érkezett, s azt állítottam, hogy jobban el kellene osztani ezeket a beruházásokat, ám nem értettünk szót ebben, mint ahogy a zsolnai Kia autógyár alatti telkek ügyében is más volt a véleményünk. Én azt állítottam, hogy mindenkinek egységes árat kellene fizetni a telkekért, Ruskót viszont nem zavarta, ha eltérő összeget fizetett az állam. Komolyabb vitába viszont nem keveredtem vele, az, hogy gyilkosság megrendelésével vádolták meg, igazán sokkolt“ -mondta lapunknak Simon. 

Ruskót végül Dzurinda 2005-ben váltotta le a miniszteri posztról, miután kiderült, hogy miniszterként az energetikában tevékenykedő vállalkozó, Ľubomír Blaško nevére több millió koronás váltót írt alá. Nem egész három hónappal később lőtt sebekkel szállították kórházba. A baleset magyarázata sokakat meglepett. Rusko azt állította, hogy vadászpuskája tisztítása közben lőtte meg magát véletlenül. 

Kórházba kellett szállítani Ruskót

Szerda este kórházba kellett szállítani Pavol Ruskót, mivel egészségügyi problémákra panaszkodott- írja a Denník N. Az orvosok megállapították, hogy a Markíza volt vezetője nincs életveszélyben és további vizsgálatokra külték, amelyeket Rusko a rendőrök jelenlétében abszolvált.

Demecs Péter, Vrabec Mária

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?