Negyven év: egy pálya ívelése és fénytörései

Különleges szín- és fényhatásokat mutató hatalmas festményhez hasonlíthatnám azt a kötetet, amely Zirig Árpád költői pályájának mérlegét, esszenciáját kívánja az olvasó elé tárni. Több mint negyven év termését válogatta egybe a szerkesztő Kulcsár Ferenc, felrakva a pálya minden színét, fényét és árnyékát erre a versképre.

Zirig költészetének kerete a szülőföldélmény, a hovatartozás erőssége. Nála egyértelműbben kevés költő fogalmazza meg felvidéki magyarságtudatát, ennek a tudatnak minden skizofrén tartalmi és érzelmi hangsúlyával egyetemben. Kő, víz, köd, eső, folyó, sötét, jég és viharok a tájkép szélén, és súlyos fények, hallgatag mondattöredékek, szerelemkoldulás, meg nem értettség barna-feketéi az előtérben, egy eltékozoltnak vélt, hiábavalóságokon gyötrődő értelem harcainak vérvörös foltjai, s kevéske aranyszínű szerelemérzet családsimogató fehér virágait adja ebben a kötetben. Mindennapi élet, valóság, létkérdések, mindennapi létkérdések koppannak, zsoltárszerűen olvasztva meg a félelmeket. Mert a komornak tűnő színek ellenére Zirig Árpád az örök feltámadás, a hit, a ragaszkodás, a szépség dalolója. Az idő és tér, melyben életét élte és éli a költő, alaposan megbomlott, megváltozott az elmúlt negyven év alatt. A gyökértelenné váló felvidéki magyar szellemiség korszakától, a vörös terror nyomasztó hangulatain át apró örömök, a táj szeretetével, a Duna, az örök folyó, a mindent összekötő vízfolyás ábrázolásával oldja és védi Zirig a szent értékeket. Nemzetet, vallást, földet, kötődést, ragaszkodást, menthető kincseket, nyelvet, magyarságot.

Anyakultusz, szerelemkultusz a mentő vonalak a mindennapok suta, emberpróbáló, szellemet nyomorító hatalmaskodásai ellen. Zirig szinte hívogatja az olvasót, legyen társa minden élményében, fájdalmában, minden feloldozásban, minden lépésben, amely vezet, vezethet valahová a kiúttalan elsivárosodás elől. Tört ritmusú versek a kötet versei. Belső rímek kanyarognak, motívumkincse vissza-visszakanyarodik, elemző és javító, messiási szándéka, építő, értékmentő szellemisége lecke az utódoknak. A Rendszer, annak bukása, a hirtelen jött és idejében fel nem ismert lehetőségeket adó demokrácia, az emberi gyarlóság, a mindennapi politika, annak közvetett és közvetlen hatásai mind-mind hajtóerejévé, témájává válnak ezeknek a közéleti verseknek.

Míg Zirig fiatalkori versei sokkal feszesebb tempójúak, a közelmúlt termése áttételesebb, fájdalmasabb, kiábrándultabb. Az érő személyiség, a kort más szemmel is látni tudó férfi erejét próbáló új idő roppant erős súllyal érezhető a rendszerváltás után született versekben. Rezignáltság, Arany János-i őszikés hangulat és színvilág is feltűnik az ezredforduló tájékán született versekben. Nemhiába választotta a költő és szerkesztő a kötet címadó versének az Árnyékösvény lovasa című verset. Zirig líráját talán ez a vers jellemzi a legjobban. Fanyar iróniájú, magát megmutatni kívánó, az idővel, tetteinek súlyával, meg nem tett cselekedeteinek súlytalanságával, életének minden kérdésével számot vet ezen a versen belül a költő. Ez az a vers, amelyben minden színárnyalata, fénye és árnyéka, szivárványa és porba omlása benne van a zirigi különleges felvidéki lírának.

„mert ítélet hogy itt élek

így mellkasomra ölelve

hordom szavaim

mert mindent

csak az életfogytiglanra ítélt

mondhat ki”

— mondja a költő, aki életfogytiglani hűségre, peres szájának be nem fogására, a tükröt mindig a világ elé való tartásra kötelezte el magát. Zirig Árpád költészete egyéni színskála a magyar költészet képén. Keretét, a szülőföldet, a valóságot pedig láthatóvá, plasztikussá tudja tenni ezen a képen belül. Érdekes és figyelemre méltó költészet ez, erejével és mélységével, rögbarna nehéz koppanásaival, felhőt terelő könnyedségével egyetemben. (Lilium Aurum, Dunaszerdahely 2002)

Szászi Zoltán