Pozsony/Zsolna. Nem három, hanem négy halálos áldozatot követelt a Zsolna melletti hétfői repülőgép-baleset. Rendőrségi információk szerint a gép személyzete kéttagú volt, a két utas pedig a német fél közlése szerint a Voith cég szerelői voltak, akiknek karbantartási munkát kellett volna végezniük egy rózsahegyi üzemben.
Négyen voltak a kisrepülőben
A holttesteket a zsolnai kórházba szállították boncolásra. A kerületi rendőr-főkapitányság szóvivője, Peter Šimko elmondta, a boncolást Dalibor Kállay fogja elvégezni, aki a repülőgép-balesetek specialistája. A boncolás során azt szeretnék megállapítani, vajon emberi tényező okozta-e a katasztrófát, melynek okairól a szóvivő egyelőre nem kívánt nyilatkozni. (t, s, kl)
1976-tól az első baleset
A zsolnai repülőtéren 1976-os megalakulása óta mintegy 46 ezer repülőgép szállt le, és mindössze egyetlen alkalommal történt baleset. 1991. március 13-án a szövetségi parlament képviselőit szállító L 410 Turbolet típusú repülőgépet érte baleset a leszálláskor, de akkor személyi sérülés nem történt.
A reptér szóvivője szerint a leszállópálya állapotát folyamatosan ellenőrzik, télen fokozottan. Ilyenkor fagyásgátló vegyszerrel is kezelik a felületét. (kl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.