<p>Hétvégén tartotta XXI. Szövetségi Közgyűlését a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a lévai járásbeli Paláston. </p>
Negyedszázados szolgálat az ifjúságért
Palást |
A szervezet idén ünnepli újjáalakulásának 25. évfordulóját, a rendezvény a jubileum jegyében telt. A mostani ünnepi közgyűlés meghatározó pont az SZMCS életében, ugyanis a közgyűlés elfogadta a szervezeti struktúra átalakítását.
A közgyűlés szombaton délelőtt 9 órakor kezdődött, Kocur László, a Szövetségi Cserkésztanács (SZCST) elnöke és Helység Anikó, Palást polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelyet hét cserkészpap celebrált, a cserkészek hálát adtak a szövetség elmúlt 25 esztendőjéért. „A demokrácia biztosította keretek között egyre-másra alakultak a különféle szervezetek. Azokat, amelyek lelkesedésből, hirtelen fellángolásból alakultak, könyörtelenül felőrölték a mindennapi működéssel járó gondok fogaskerekei. Mi Krisztusra és a magyar nemzeti értékekre építettük mozgalmunkat” – mondta Kocur László, az SZCST elnöke, majd hozzátette: az elmúlt negyed évszázadra úgy kell emlékezni, hogy tanulva annak hibáiból, és építkezve tanulságaiból, már a következő 25 évre tekintsenek. „Köszönet illeti mindazokat, akik az elmúlt 25 évben őrsök vezetését vállalták, biztosítva ezzel a folytonos munkát. Köszönet illeti azokat, akik nem ritkán évtizedekig vitték a vállukon csapatainkat, generációkat nevelve. Köszönet illet minden vezetőt, függetlenül attól, hogy csapatparancsnok-helyettesként, vagy éppen raktárosként vállalt-e tevékeny és felelősségteljes szerepet a helyi közössége életében. És természetesen köszönet illeti minden jószándékú támogatónkat az állami és közigazgatási, önkormányzati és civil szféra részéről, és a magánemberek köréből, akik, azonosulva céljainkkal, segítették munkánkat” – hangzott el az ünnepi beszédben. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség újjáalakulásának 25. évfordulója alkalmából 32 cserkészvezetőnek adományozott cserkészkitüntetést: 27-en kapták a Beszédes Lajos Érdemes Vezető Érdemérem különböző fokozatait, öt személy pedig a cserkészszövetség legmagasabb elismerésének számító Csodaszarvas Érdemérem kitüntetést kapta. Az ünnepi rész a torta felvágásával ért véget, majd kezdetét vette a tényleges munka. A szervezeti átalakítást végző munkacsoport bemutatta a közgyűlésnek az új szervezeti struktúra tervezetét, valamint a módosító javaslatot, a közgyűlés ezt megvitatta, majd elfogadta. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség életében nemcsak a szervezeti felépítésben lesznek nagy változások, hanem megújul a nevelési koncepció is. Fencik Veronika, a nevelési munkacsoport koordinátora ismertette a koncepció gyakorlatba való átültetésének tervét. A közgyűlés után a cserkészek a hagyományos Palóczia Végvárának Cserkészbáljában vettek részt, amelyet a palásti cserkészcsapat utolsó alkalommal szervezett meg. (szmcs-p)Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.