Nagyon sok múlik a tálaláson

Samo Kolar, a Global televízió híradójának vezetője már 1996-ban megjelentetett egy publikációt Terrorizmus és média címmel. A jugoszláviai születésű, Szlovákiába települt újságíró akkor hívta fel a figyelmet a szaporodó terrorcselekményekre és a sajtó felelősségére, amikor „még csak” a tokiói metró elleni gáztámadáson voltunk túl.

Tisztelet az áldozatoknak TASR/AP-felvételMiért kezdett foglalkozni akkoriban ezzel a kényes témával?

Azért, mert európai vagyok, és feltűnt, hogy a hetvenes évek elejétől Európát valóságos terrorhullám árasztotta el. Ezek az akciók hasonló forgatókönyv szerint zajlottak le, a terroristák pedig szinte valamenynyi esetben a sajtót használták fel nézeteik közvetítésére.

Hogyan tálalta az akkori sajtó ezeket az eseményeket?

A sajtónak az a dolga, hogy tájékoztassa a lakosságot, és ezzel a terroristák is tisztában vannak. A bűntények elkövetői maximálisan igyekeznek eltitkolni identitásukat, a terrorcselekmények elkövetői viszont maximális publicitásra törekszenek, hiszen kifejezésre akarják juttatni politikai céljaikat. A támadás ténye tehát a sajtó számára hír, a tájékoztatás része, az elkövetők számára pedig üzenet.

A média tehát, miközben teszi a dolgát, „kiszolgálja” a terroristákat?

Nem fogalmaznék ilyen durván, hiszen a sajtó emberei egyértelműen elítélik az effajta akciókat. Ráadásul gyakran ellenük irányulnak ezek a támadások, ők válnak célponttá, újságírókat rabolnak el terroristák, és váltságdíjat követelnek értük, illetve nyilvánosságot ideológiájuk számára. A sajtó mindazon értékek képviselője, amelyek ellen a terroristák harcolnak: a szólásszabadságé, az emberi jogoké, az igazság felszínre kerüléséé. Befolyásolják a közvéleményt, méghozzá minden esetben a terrorcselekmények ellen emelik fel hangjukat. Ezért a legszélsőségesebb esetekben a terroristák igyekeznek elhallgattatni a sajtót, ahogy ez most Afganisztánban is történik. Nem véletlen, hogy a tálibok betiltották a televíziót, hiszen nem akarják, hogy az ország népe valós képet kapjon a helyzetről, félelmet, bizonytalanságot akarnak kelteni, azért, hogy a nép őket tekintse az egyetlen legitim erőnek.

Ha már Afganisztánról beszélünk, mi a véleménye arról, hogy a katari televízió levetítette Oszama bin Laden videóüzenetét, amelyben talán kódolt utasítások voltak az „alvó terroristák” számára?

Nem tartom szerencsésnek az anyagok mérlegelés nélküli adásba sorolását, a helyzet most fejlett ítélőkészséget és józan gondolkodást kíván a médiumok vezetőitől. A katariak ebben az esetben valószínűleg hibásan mérték fel a helyzetet. Egyébként az elmúlt napokban a hazai elekronikus sajtó sem mindig bizonyult megfontoltnak, hiszen Afganisztánba özönlő pakisztániak ezreit mutatták, akik a tálib rendszer védelmére akarnak kelni, ám az ellenkező irányba menekülő áradatról kevesebb képsort láthattak a nézők.

A világsajtó felkészült ilyen események kezelésére? A terrortámadás utáni napokban látott örvendező palesztin gyerekekre gondolok, akiket félóránként mutogattak a kétségbeesett amerikaiaknak.

Remélem, hogy a nagy hírtelevíziók tudatában vannak saját fontosságuknak és felelősségüknek. Az a bizonyos kis csoport szerencsétlen, manipulált fiatalokból állt, akik azt se tudták, miről van szó, akiknek cukorkát osztogatnak, ha a világban terrorcselekmény történik, hogy az édesség és a terror ugyanazt a kellemes képzetet ébressze bennük. Tévés vagyok, ezért tudom, milyen sok múlik a tálaláson, az egymás után vetített snitteken.

Önnek is feltűnt, hogy a manhattani mentési munkálatok közvetítése során nem mutattak egyetlen halottat, egyetlen emberi testrészt sem?

Igen, és ennek nagyon örülök, mivel az embert halálában is megilleti a tisztelet, az, hogy földi maradványai ne legyenek kitéve a tévékamerák kénye-kedvének. Az élettelen testeknek, testrészeknek semmi keresnivalójuk nincs a képernyőn. Az arabellenes indulatok szításának megelőzése mellett ez lehetett a hírtelevíziók vezetőinek másik fontos vezérelve.

Úgy vettem észre, az Amerika ellen támadó terroristák számítottak a tévénézőkre, hiszen ideális időpontot, látványos formát és jelképes célpontokat választottak.

Tökéletesen egyetértek önnel, sőt hozzátenném, hogy az európai nézőkre is számítottak, hiszen nálunk akkor délután három óra volt, azaz a kora esti híradókba még bőven be tudott kerülni a dolog. Amerika már, Európa pedig még nem aludt, ez volt az az ideális időpont, amikor a világ egy nagy nézőtérként működhetett, amely figyelhette a „színpadon” zajló eseményeket. Amikor a második gép a WTC tornyába csapódott, már az időközben odasereglő operatőröknek és fotósoknak is „szerepelt”.

Mennyire formálják át a jövő elektronikus sajtóját az amerikai események?

Szerintem a média továbbra is segíthet a terrorizmus elleni harcban, megvilágíthatja az összefüggéseket, felfedheti a hasonlóságokat az országokban zajló események között. Egyes szakértők már terrorista internacionáléról beszélnek, arról, hogy az elkövetők minden országban közel azonos módszerekkel dolgoznak, hasonló az észjárásuk, azaz valószínűleg kapcsolatot tartanak egymással a szervezetek, tanulnak egymástól.

Vagy nézik a híradókat, és a tévéből merítenek ötleteket, lesik el a módszereket...

Igen, ez is lehet. Erre nemcsak én nem tudok válaszolni, hanem a bűnüldöző szervek sem.