Nagymácséd is gyászolja Ján Kuciakot és menyasszonyát

Kuciak
Nagymácséd |

Csütörtök este szentmisén emlékeztek a múlt héten meggyilkolt Ján Kuciak újságíróra és menyasszonyára, Martina Kušnírovára a helyi templomban. A nagymácsédi lakosokat megdöbbentette a tragédia.
 

A helyiek már hétfő este mécseseket gyújtottak és virágot vittek a ház elé, amelyben a fiatal pár lakott. Csütörtök este megtelt a Keresztelő Szent János-templom, az emlékmisén sok fiatal is részt vett. Balla Gáspár plébános prédikációjában elítélte az erőszak minden formáját. A plébános tolmácsolta Stanislav Zvolenský, a püspöki kar elnökének részvétnyilvánítását. A plébános magyarul és szlovákul is szólt a hívekhez. „Borzasztó, ami történt, de összefogott a falu” – nyilatkozta egy nagymácsédi olvasónk. Lancz István polgármester azt mondta, megrázta a lakosságot a tragédia. A fiatal pár szomszédai és a többi lakos is igyekszik segíteni, amiben csak tud, akiknek biztonsági kamerájuk van, együttműködnek a rendőrséggel” – mondta Lancz. A tragédia a helyi egyházközösség krónikájába is bekerült.

Ján Kuciak és Martina Kušnírová tavaly nyáron költözött a galántai járásbeli községbe, a szomszédokkal jó kapcsolatot ápoltak. „Az idősebb lakosok örültek, hogy fiatalok költöztek az utcába, ahogy tudták, segítették őket. Ezt az áldozatok szülei is megerősítették” – folytatta a polgármester.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?