Nagycsütörtök: az utolsó vacsorára emlékeznek

<p>Nagycsütörtök estével kezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a katolikus egyházban.</p>

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tájékoztatása szerint Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek csütörtök délelőtt 10 órakor a budapesti Szent István-bazilikában főpapi szentmise keretében olajokat szentel, délután 6 órakor pedig az esztergomi bazilikában mutat be misét az utolsó vacsora emlékére.    

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint délelőtt az egyházmegyék székesegyházaiban a főpásztorok szentmise keretében megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát. Krisztus az utolsó vacsorán alapította meg az oltáriszentséget, valamint az egyházi rendet, ezért az olajszentelési mise keretében a papok közösen újítják meg a szentelésükkor tett ígéreteket - írták.

Az esti liturgia az utolsó vacsora felidézésével kezdődik, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait - folytatták. A szentmise elején a hívek Krisztust dicsőítik. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ez után elhallgatnak, és csak a nagyszombat esti, húsvéti feltámadási szertartáson szólalnak meg újra. A néphagyomány úgy tartja, hogy ilyenkor a harangok "Rómába mennek". A nagycsütörtöki szertartás része a lábmosás, amivel Krisztus tettére emlékeznek, aki az utolsó vacsorán szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványának a lábát.

Krisztus ruháitól való megfosztását jelképezi a szentmise végén az úgynevezett oltárfosztás, amikor minden díszt eltávolítanak az oltárról, az oltáriszentséget pedig a pap egy külön erre a célra kialakított kápolnába viszi. A mise végén a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból. Ettől kezdve húsvétig az egyház nem mutat be szentmisét - olvasható az MKPK közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?