Nagy nyomás nehezedik az új agrárminiszterre

Samuel Vlčan
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök szerdán bemutatta az új földművelésügyi minisztert, Samuel Vlčant. Elmondása szerint a tárcavezetőre hatalmas felelősség hárul, hiszen az ő feladata lesz az agrárszektorban uralkodó káosz felszámolása.

Heger szerint a földművelésügyi minisztériumban és az irányítása alá tartozó szervezetekben az utóbbi tíz évben, a Smer-kormányok hivatali ideje alatt állandóan csalások zajlottak, Ján Mičovský exminiszternek pedig már ilyen állapotban kellett átvennie a tárca vezetését. A kormányfő úgy véli, a tisztogatás már Mičovský irányítása alatt elkezdődött, Vlčan kinevezésével pedig újabb lendületet vehet.

Heger több kihívásról is beszélt, amelyekkel az új miniszternek a közeljövőben szembe kell néznie. Ezek közé tartozik az európai uniós támogatások hatékony kihasználása, a mezőgazdasági támogatások igazságos szétosztásának megoldása, valamint az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) és a Szlovák Földalap (SPF) helyzetének rendezése.

Éppen az utóbbi két intézménnyel kapcsolatban kerültek felszínre súlyos korrupciós botrányok az elmúlt hetekben, hónapokban. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) például nemrégiben őrizetbe vette Gabriela Bartošovát, az SPF igazgatóját, a Denník N pedig arról számolt be, hogy a PPA korábbi munkatársa, Ľubomír Partika is előzetes letartóztatásban marad. Az ő ügye – Bartošováéhoz hasonlóan – szintén lefizetési botrányokkal függ össze.

Vlčan nem zárta ki, hogy az említett két intézmény élére új vezetőket nevez majd ki, de ezzel kapcsolatban egyelőre nem akart részleteket elárulni.

Az új miniszter kinevezésekor felmerültek aggályok is, hiszen Mičovskýval ellentétben ő korábban sem az erdészetben, sem az agrárszektorban dolgozott, hanem a banki szférában. Vlčan ezzel kapcsolatban azt mondta, számára a földműve-lésügyi tárca nem számít teljesen új terepnek, hiszen 2020-ban egy rövid ideig államtitkárként is dolgozott, majd Igor Matovič tanácsadói csapatában is az agrártárcával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?