Nagy József kilép a Hídból és csatlakozik az Összefogáshoz

Nagy József

Nagy József volt európai parlamenti képviselő és volt környezetvédelmi miniszter pénteken a közösségi oldalán jelentette be, hogy kilép a Híd pártból, és csatlakozik az alakulófélben lévő Összefogás mozgalomhoz. Nagy nemrég a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy a következő választásokon nem a Híd színeiben fog indulni, valamint hogy szimpatizál az új mozgalommal.

"Az utolsó pillanatokig bíztam abban, hogy a Híd párt szűk vezetése az együttműködés elutasítása helyett megváltoztatja hozzáállását és a szombati kongresszuson történhet egy felelős, pozitív fordulat. Mivel a jelzések az ellenkezőjét mutatják, tekintettel a holnapi, a választásokat előkészítő országos közgyűlésre, ma bejelentettem a kilépésemet a pártból, felajánlva az összes pártbeli tisztségemet azoknak, akik úgy gondoljak, hogy együttműködés nélkül is lehet parlamenti képviselete a magyar kisebbségnek.

És mivel nincs vesztegetni való idő, egyúttal bejelentem, hogy csatlakozom az Összefogás mozgalomhoz, mivel egyetértek annak törekvéseivel és minden erőmmel azon leszek, hogy a lendület és a tenni akarás párosulva a tapasztalattal és a tudással ne hagyja elveszni a szlovákiai magyarok parlamenti képviseletét. Mivel úgy látom, hogy az Összefogás igyekezete őszinte, a kezdeményezői hitelesek, hiszem, hogy együtt teljesíteni tudjuk a választók túlnyomó többségének az óhaját, hogy legyen a szlovákiai magyaroknak 2020 után is parlamenti képviselete."

- írja Nagy a Facebookon.

„Az utóbbi napokban többször találkoztunk Nagy József volt EP-képviselővel. Üdvözöljük a mai nyilatkozatát, miszerint az együttműködés és a magyar politikai erők összefogásának oldalán áll” – olvasható az alakulófélben lévő mozgalom állásfoglalásában. Az Összefogás a magyar kisebbség képviseletével összefüggésben az együttműködést és a megújult érdekképviseletet szorgalmazza.

A Híd néhány nappal ezelőtt bejelentette: tiszteletben tartja Nagy József döntését, miszerint nem a párt színeiben fog indulni a jövő évi választásokon. Az alakulófélben lévő mozgalommal kapcsolatban a párt úgy foglalt állást, hogy bár az előkészítő bizottság a mozgalomnak az Összefogás nevet adta, maga a kezdeményezés a magyar választók további megosztását segíti elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?