Nagy József: Illésházán nem szabad vízduzzasztót építeni

Pozsony |

<p>Nagy József, a Híd parlamenti képviselője már több mint két éve foglalkozik az illésházi lakosok, gazdák és a helyi vadászszervezet panaszával, hogy a községben ne épüljön vízerőmű.&nbsp;</p>

„Úgy tűnt, hogy a befektetők feladták terveiket, de a kormányváltás után ismét terítékre került a kérdés. A községi hivatal csendes támogatása pedig tovább élteti a katasztrófa veszélyét,” – vélekedik a volt környezetvédelmi miniszter.   Nagy szerint a jányoki és a jókai polgárok által már régen elutasított, a Kis-Dunán építendő vízerőmű terve nem csak a környékbeli lakosok pincéit és kútjait, de Nagyszombat és Nyitra megye ivóvízellátását is veszélyezteti.  Miután 2010-ben az illésházi-kismagyari polgárok tudomást szereztek a vízerőmű jóváhagyott építkezési tervéről, néhány nap alatt összegyűjtötték a népszavazáshoz szükséges aláírásokat és a polgármester, Fehér Tibor (MKP) ki is hirdette annak időpontját. A községi hivatal azonban három nappal a népszavazás előtt jóváhagyta a kritikus területrendezési tervet.  Mára már a nagyszombati környezetvédelmi hivatal asztalán hever az építkezési engedély. Az aktivisták és a környező területek tulajdonosai azonban nem hajlandóak belenyugodni abba, hogy elárasszák a földjeiket és veszélyeztessék a környék talajvízszintjét.  A tervek szerint vízduzzasztó is épülne a környéken, amely 3-4 méterrel megemelné a víz szintjét. Ez azonban már az ivóvízkészletre is veszélyt jelent. Közel fél évszázaddal ezelőtt már történt egy környezeti katasztrófa a Kis-Duna környékén, amikor a pozsonyi Slovnaft olajfinomító nagy mennyiségű fenolt tartalmazó mérgező szennyező anyagot bocsátott ki a Kis-Duna vizébe. A szennyeződés lerakódott a folyó iszaprétegébe és mára régi környezeti teherként, szerencsére iszapba ágyazva fekszik a folyó medre alatt. „Aki nem hiszi, taposson bele az agyagos iszapba, még Pozsonyeperjesnél is azonnal érezhető a természetellenes bűz, amely a 70-80 cm mély iszapból tör fel. Mi történik azonban, ha a duzzasztó miatt a folyó vízszintjét és így a folyófenékre nehezedő víznyomást is megkétszerezik, megháromszorozzák? A vízoszlop súlya kinyomja a mérgező anyagot az alatta fekvő több száz méter mély kavicsréteg felső részébe, amelyben az ivóvíz áramlik,” – magyarázza Nagy József.  Az építendő vízerőművel szemben, Jóka mellett található a Nyugat-szlovákiai Vízmű legnagyobb forrástelepe, ahonnan sokszázezer lakos vízellátását biztosítják Nyitrától kezdve, Nagyszombaton át, egészen az Erdőhátig. „Miután felhívtam a vízmű igazgatójának figyelmét a tervezett erőműre, Tarič úr elmondta, hogy a kútrendszer veszélybe kerülhet egy duzzasztó megépítése miatt,” – közölte a Híd parlamenti képviselője. A Csallóköz alatti több száz méteres kavicsréteg ugyanis egy természetes víztározót alkot, amiben az ivóvíz állandó mozgásban van. Így bármiféle szennyeződés napokon belül elérheti a kutak szívófejét és akár évekre, évtizedekre is megfertőzheti a mérges olajszármazék az ivóvízkészletet.  “Ha ez megtörténne, az elhárításra már nem lenne reális esély, hiszen ha megindul a szivárgás a föld alatt az iszapból a kavicsba, azt már nincs lehetőség megállítani. Szerencsére a helyi lakosok, a vadászok és a környék mezőgazdászai egy olyan sokkal átfogóbb problémára világítottak rá, amely két megye lakosságát érinti.” – tájékoztatott a Híd megyeelnök-jelöltje.   Elmondta, hogy a nagyszombati környezetvédelmi hivatal kezében van a megoldás, hiszen ott állíthatják le az engedélyezési folyamatot. Ezért Nagy József, parlamenti képviselő és Mészáros Árpád aktivista, helyi mezőgazdasági nagyvállalkozó személyesen találkoztak Rudolf Kormuth hivatali elöljáróval, akinek beszámoltak az összes indokról és felszólították, hogy bármiféle adminisztratív eszközzel akadályozza meg az építkezés elindítását, amíg a feltevések nem tisztázódnak. Írásos figyelmeztetést is beadtak az érintettek nevében, hiszen az engedélyezéshez szükséges papírokból többet - mint például a bekötőút használati jogát, illetve az elárasztandó 150 hektár terület tulajdonosi hozzájárulását egyelőre nem tudják a befektetők felmutatni. A lényeg, hogy a hivatal utólagosan egy teljes körű környezeti hatástanulmányt (EIA) követeljen a vízerőmű engedélyezéséhez.  „A jövőt szem előtt tartva sokkal körültekintőbben kell eljárniuk az önkormányzatoknak és a hivataloknak is, hiszen a Kis-Dunán további 2 kisvízerőmű építését hagyták előzetesen jóvá az SNS-es miniszterek,” - zárta le a képviselő. A nyomásgyakorlás érdekében Nagy József és Solymos László a parlamentben tájékoztatták Renata Zmajkovičovát, a Smer kerületi elnökét is a problémáról.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?