Nagy jelszólopás: ha torrentezel, a tiéd is közte lehet

Pozsony |

<p>Ha nem sikerül bejelentkezni valamilyen jelszóval védett alkalmazásba, lehet, hogy a te jelszavad is aközött a 118 ezer között volt, amit hackerek loptak el az SkTorrent szervereiről.</p>

A hírt elsőként a sme.sk közölte. Ez az egyik legnagyobb volumenű szlovákiai jelszólopás. Elsősorban azok a felhasználók vannak veszélyben, akik az egyszerűség végett több alkalmazásba is ugyanazt a jelszót használják.  A hackerek gyorsan fel is használták az ellopott adatokat, megváltoztatták a jelszavakat, elérhetetlenné téve a felhasználók számára a saját fiókjaikat. Az első bejelentések ezekről az esetekről már meg is történtek.  „Ez az eset is mutatja, mennyire fontos, hogy a különböző alkalmazásokhoz különböző jelszavakat használjunk. Eggyel több problémája van azoknak a felhasználóknak, akik a regisztrációs e-mail fiókjukhoz ugyanazt a jelszót használták, mint az SkTorrenthez. Szlovákiában sajnos, nem kötelezi törvény az internetes szolgáltatókat arra, hogy a biztonsági incidensekről tájékoztassák a felhasználókat” – mondta Zuzana Hošalová, az Eset internetbiztonsággal foglalkozó cég szóvivője. Az SkTorrent azzal is nagy hibát követett el, hogy a szerverein kódolatlan formában tárolta a jelszavakat.  Aki tehát használta az SkTorrent szolgáltatásait, jól teszi ha jelszót változtat, ahol még tud. Az ideális jelszó nem értelmes, a felhasználóhoz könnyen köthető kifejezés, amely kisbetűt, nagybetűt, számot és speciális karaktert egyaránt tartalmaz.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?