Naď leváltotta a rózsahegyi katonai kórház igazgatóját

Jaroslav Naď

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter csütörtökön azonnali hatállyal felfüggesztette Peter Vaněkot, a Rózsahegyi Központi Katonai Kórház jelenlegi igazgatóját.

Döntését a kórház gazdasági és személyzeti széthullásával, a vezetőség súlyos hibáival, törvénysértésekkel és a pénzügyek helytelen kezelésével indokolta. Az ellenőrzés során 58 hiányosságot tártak fel, és Naď szerint ezek közül több dolog büntetőjogi jellegű. A miniszter jelezte, hogy már feljelentést is tettek az ügyben. A miniszter Vladimír Lengvarský ezredest nevezte ki a kórház új igazgatójának.

Naď elmondta: a kórház ellenőrzése során kiderült, hogy a rózsahegyi katonai kórház több esetben is komoly hibát vétett. „A védelmi minisztérium felügyelősége által végzett ellenőrzésnek köszönhetően összesen 58 konkrét mulasztást fedeztek fel. Az ügyben feljelentést is tettünk, amelyet a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) vizsgál, és fokozatosan további információkkal egészít ki” – jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A miniszter szerint a mulasztások például a közbeszerzési törvény megsértését, a túlzott költségfelszámolást és az archiválás körüli problémákat érintették. „Csak a takarítószolgálaton belül, az egyik volt SNS-es parlamenti képviselő testvérével kötött szerződés miatt körülbelül 1,7 millió eurós többletkiadás történt” – figyelmeztetett a védelmi miniszter. Az ellenőrök ugyanígy a mosó-, őrző-védő és számítástechnikai szolgáltatásokon belül is problémákat találtak.

A miniszter szerint a kórház menedzsmentje komoly hibákat vétett, törvénysértéseket követett el, és helytelenül kezelte a pénzügyeit. Naď szerint a személyzeten belül is nagy problémákkal találkoztak. Az emberközi kapcsolatok katasztrofális állapotban voltak. „Gazdasági és személyzeti széthullás” – jegyezte meg a miniszter, aki mivel a felügyelőbizottság sosem ülésezett, a bizottság vezetőjét is leváltotta. A bizottság új vezetősége javasolta Naďnak Vaněk igazgató leváltását a kórház vezetése során elkövetett sorozatos hibáiért. A miniszter elfogadta a javaslatot, és csütörtökön leváltotta az igazgatót.

A Rózsahegyi Központi Katonai Kórház új igazgatója szeptember 1-től Vladimír Lengvarský ezredes lesz. Naď nagyra értékelte az ezredes katonai, menedzseri és orvosi tevékenységét is. „Egy tapasztalt szakemberről van szó, aki már évek óta a Fegyveres Erőknél dolgozik. A jó menedzseri képességeit a fegyveres erők főorvosaként, illetve a koronavírus-járvány idején is igazolta” – mondta. Kijelentette: megbízik Lengvarskýban.

A Rózsahegyi Központi Katonai Kórház egy katonai egészségügyi intézmény, amelyet a Védelmi Minisztérium tart fenn.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?