Naď: A kormány még nem döntött a MiG-ekről

Jaroslav Naď (TASR-kép)
Pozsony |

Jaroslav Naď (Demokraták, korábban OĽaNO) ügyvezető védelmi miniszter a kormány szerdai ülése után elmondta, a kabinet egyelőre nem döntött a leszerelt MiG–29-es vadászgépek Ukrajnának való átadásáról.

A tárcavezető szerint egyelőre nemzetközi tárgyalások folynak az ügyben, a kormánytagokat szerdán csak informálisan tájékoztatta a helyzetről. Hozzátette, Szlovákia a kérdésben Lengyelországgal egyeztetett. Korábban pont Lengyelország ajánlotta fel, hogy Szlovákiával egyszerre adják át a MiG–29-es vadászgépeiket Kijevnek. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hétfőn arról beszélt, hogy Varsó négy-hat héten belül átadhatja a gépeit Ukrajnának.

Naď elmondta, a 11 leszerelet, szlovákiai MiG–29-es vadászgépből néhány alkatrészekre szedve mehetne majd Ukrajnába. Ezzel a többi kormánytag is egyetértett. A tárcavezető már korábban tájékoztatott arról, ha a kabinet a vadászgépek és néhány légvédelmi rakétarendszer átadásáról határoz, akkor Szlovákia 900 millió eurót kaphat ezekért a nyugati kompenzációs forrásokból. 200 millió euró az Európai Bizottság alá tartozó Európai Békekeretből érkezne, míg az Egyesült Államok további 700 millió euró értékben adna Szlovákiának olyan fegyverrendszereket, amelyekkel az ország jelenleg nem rendelkezik.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter a szerint a gépek átadásának azon feltételei, amelyeket Naď a kormányülésen vázolt fel, előnyösek Szlovákia számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?