Munkára fogják a tartósan állástalanokat

Erik Tomás
Pozsony |

A munkaügyi tárca április 1-jétől indítja be a huzamosabb ideje állástalanok aktivizálásával kapcsolatos projektjét. Ennek keretében mintegy 15 ezer ember vehet részt a közfoglalkoztatásban, személyenként 86,80 eurós juttatással. A projektre 2,6 millió eurót különítettek el az állami költségvetésből.

A Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legutóbbi jelentése szerint a szlovákiai munkaügyi hivatalok által regisztrált állástalanok száma az egy évvel korábbi 178 ezerről tavaly decemberre 170 ezer alá esett vissza, a huzamosabb ideje állástalanok aránya azonban továbbra is magas. A munkanélküliek nagyjából 40 százaléka több mint egy éve képtelen elhelyezkedni. A munkaügyi tárca a legújabb projektjével ezért rajtuk próbál meg segíteni.

Nem ülhetnek otthon

„Most azokra koncentrálunk, akiknek hosszabb ideje nincs lehetőségük egyéb munkaviszony létesítésére a munkalehetőség hiánya, esetleg az alacsony iskolai végzettségük miatt, vagy azért, mert már kiestek a gyakorlatból. Ezek az emberek a közfoglalkoztatás keretében kisebb szolgáltatásokat fognak végezni a városok és falvak, valamint a megyei önkormányzatok számára. Nem akarjuk, hogy a tartósan munkanélküliek otthon üljenek és ne csináljanak semmit. Ennek a projektnek köszönhetően segíthetnek a településüknek, megőrizve a munkaszokásaikat, és fejleszthetik a készségeiket, hogy a munkaerőpiacon is érvényesülhessenek” – mondta el Erik Tomáš (Hlas) munkaügyi miniszter. A tárcavezető szerint az az álláskereső, aki rendszerese szociális segélyben részesül vagy ilyen segélyben részesülő háztartás tagja, havi 64 óra munka elvégzése után, 86,80 eurós aktiválási támogatásra lesz jogosult. Az önkormányzatok munkásonként havi 18,84 euró támogatást kaphatnak a minisztériumtól a munkaeszközökre. A helyi és megyei önkormányzatok, valamint ezek költségvetési szervezetei március elsejétől nyújthatják be a pályázatokat.

Áprilistól kezdenek

A miniszter szerint a projekt április 1-jétől az idei év végéig tart. A szaktárca ezt az időszakot a foglalkoztatási szolgáltatásokról szóló törvény módosítására kívánja felhasználni. „Pontosan meg akarjuk határozni a közfoglalkoztatás feltételeit, hogy ezt a jövőben már ne ad hoc projekteken keresztül kelljen finanszírozni. Annak is szeretnénk gátat vetni, hogy visszaéljenek a közfoglalkoztatással” – tette hozzá Tomáš. Elmondása szerint a minisztérium ezzel a projekttel a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) által megfogalmazott kéréseknek tett eleget. „Az idei év végéig több száz önkormányzat veheti igénybe a tartósan munkanélküliek szolgáltatásait a települések szebbé tételére” – mondta el Jozef Božik, a ZMOS elnöke, aki szerint a tartósan munkanélküliek például közterületeket takaríthatnak vagy kisebb javításokat végezhetnek.

Még több pénz

A munkaügyi tárca szerint ez azonban korántsem az egyetlen ilyen projekt. „Hamarosan bemutatunk egy nagy, 300 millió eurós projektet a munkanélküliek támogatására, amellyel a hátrányos helyzetű álláskeresőket, a tartósan munkanélkülieket, a fogyatékkal élőket és az alacsony képzettségűeket szeretnénk kisegíteni” – tette hozzá a munkaügyi miniszter. A támogatás részleteit a munkaügyi tárca honlapján tették közzé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?