Mozgósítás Matovič ellen

Pozsony |

<p>Robert Fico miniszterelnök (Smer) először sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Igor Matovič (OĽaNO) adócsaló, majd elkezdődött a rendőrségi vizsgálat is az ügyben. Mire Matovič érdemben reagálhatott volna, a rendőrség már kihallgatta Matovič egykori alkalmazottját, Pavel Vandákot, aki épp úgy vallott, ahogy az Robert Ficónak megfelelt.</p>

Miután heteken keresztül a hazai oktatás és egészségügy komoly problémákat felvető helyzete állt a médiafigyelem középpontjában, a Smer támogatottsága pedig csökkenni kezdett, Robert Fico előhúzott egy nyolcéves ügyet, és az egész államgépezetet Igor Matovič ellen fordította. Pénteken Fico nagyszabású sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Matovič 122 millió koronát (kb. 4 millió euró) mosott tisztára egy stróman, azaz egy fiktív ügylethez csak a nevét adó személy segítségével. Fico a pénteki sajtótájékoztatót követően a kormányhivatal sajtóosztályán keresztül kommentálta Matovič reakcióját, majd szombaton is sajtótájékoztatót tartott az ügyben, szerinte ugyanis Matovič leleplezése „közérdek”. Az ügyben mindkét oldalon kérdőjelek sora merül fel. Fico: visszaélésgyanú Robert Fico az ártatlanság vélelmét semmibe véve a nagy nyilvánosság előtt adócsalónak titulálta Igor Matovičot. „Olyan bizonyítékokat tárok önök elé – nem feltételezéseket vagy a saját gondolataimat –, amelyek feljogosítanak, hogy megállapítsam, Matovič úr adócsaló, aki strómanokat használ a törvényellenes tevékenységének leplezésére” – jelentette ki pénteken Fico. Ugyanakkor nem rendelkezett semmiféle hatósági végzéssel Matovič bűnösségéről, eljárásával tehát teljesen semmibe vette az ártatlanság vélelmének elvét. Fico nem közölte, honnan származnak az általa bemutatott bizonyítékok. Az ezt érintő kérdésekre azt válaszolta az újságíróknak, most „figyeljenek csak a tartalomra”. Fennáll tehát a gyanú, hogy Fico maga is hatáskörén túllépve szerezte be ezeket a dokumentumokat, hatalommal való visszaélést elkövetve.A rendőrség a sajtótájékoztatót követően cselekedni kezdett, szombaton este Pavel Vandák, Matovič egykori alkalmazottja már vallomást tett a Nemzeti Bűnüldözés Ügynökségen. A rendőrség ilyen gyors reakciója azért is gyanús, mert az utóbbi időben számos más ügyben, amelyek a Smert kellemetlenül érintették (a Gorillától Vladimír Jánošig) nem jártak el ilyen gyorsan. Fico Matovič ellen kijátszotta a kormányhivatal sajtóosztályát is, és országos mediális témává tette Matovič ügyét ahelyett, hogy azt a hatóságokra bízta volna. Matovič: homályos sztori Igor Matovič nem tudta hitelesen megmagyarázni, miért adott túl a vállalatán, a Mgr. Igor Matovič regionPress cégen, épp egy nappal az adóhivatal bejelentett ellenőrzése előtt. Elmondása szerint alkalmazottja, Pavel Vandák sürgette az ügylet lebonyolítását. Matovič „nem emlékszik” számos részletre, például arra, valóban felmondta-e a szerződést néhány hónappal az ügylet lebonyolítása után, illetve arra sem, mennyi pénzt kapott Vandáktól a vállalatért. Matovič arra sem szolgáltatott egyértelmű bizonyítékot, hogy mi történt pontosan az eltűnt könyvelési dokumentációval. Arra ugyan felmutatott tegnap egy dokumentumot, hogy a vállalat eladása után 15 millió korona (kb. 500 ezer euró) adót fizetett be, az eltűnt könyvelési dokumentáció azonban még rejthet egyéb adatokat.Pavel Vandák lehet a kulcsa a történetnek, az ő szavahihetősége azonban ugyancsak kétséges.  A webnoviny.sk portál teljes egészében nyilvánosságra hozta a Pavel Vandák múlt szombati kihallgatásán írt jegyzőkönyvet. Ebben Vandák azt állítja, Matovič úgy íratott alá vele egy sor dokumentumot, hogy azok tartalmát nem ismertette vele, másrészt bevallja, hogy 2009-ben hazudott a nagyszombati adóhivatalban tett vallomásában. Vandák most azt vallotta, annak idején Matovič tanította őt be a „helyes válaszokra”, magától képtelen lett volna olyan mondatokat produkálni, amilyenek a 2009-es adóhivatali jegyzőkönyvben szerepelnek. Vandák szerint Matovič 2008-ban váratlanul megkereste őt, hogy segítsen elszállítani cégének könyvelési dokumentációját Borová településre, Matovič nagymamájának házához. Végül a papírokat visszavitték Nagyszombatba, az autó azonban, amellyel szállították, szőrén-szálán eltűnt. Ezután vette rá Matovič a mit sem sejtő Vandákot, hogy írjon alá bizonyos dokumentumokat, illetve jegyezze meg, hogy azt kell mondania, megsemmisítette a könyvelést – áll a vallomásban. Vandák saját bevallása szerint megbízott Matovičban, mert gyerekkori barátok voltak. „Bíztam benne, abban az időben ő volt számomra az Úristen, hálás voltam neki, amiért annyit keresek nála, amennyit” – vallotta Vandák. Igor Matovič szerint Vandák vallomása a Smer székházában készült. „A Smer eltúlozta a dolgot. Ha kevesebb részlet szerepelne a vallomásban, hitelesebb és valószerűbb lenne” – mondta Matovič. Az OĽaNO vezetője ellentmondásokra is rámutatott a vallomásban: Vandák az egyik kérdésre azt válaszolja, nem tudott arról, milyen kintlévőségei vannak Matovič vállalatának, néhány sorral alább, egy másik kérdésre viszont közli, tudott a kintlévőségekről, egy pozsonyi irodán keresztül akarta ezeket behajtani. Matovič bűnvádi feljelentést tett Vandák ellen hamis tanúzás és rágalmazás miatt, Robert Ficót pedig hazugságvizsgálatra hívta ki. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?