Moszkvába akarják küldeni Andrej Kiskát

Pozsony |

<p>Ötvenhárom közéleti személyiség nyílt levélben szólította fel az államfőt, hogy vegyen részt a fasizmus felett aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségeken Moszkvában.&nbsp;</p>

Két héttel korábban közéleti személyiségek egy másik csoportja viszont Moszkva helyett Kijev mellett érvelt. Andrej Kiska áprilisban dönt. Jobb- és baloldali politikusok, köztük Ján Čarnogurský, a KDH alapítója, Milan Ftáčnik Pozsony korábbi főpolgármestere, František Gahér egyetemi tanár is aláírták azt a felhívást, melyben arra kérik az államfőt, vegyen részt a moszkvai ünnepségeken. „A Vörös Hadsereg katonái értünk is, a mi megaláztatásunk és leigázásunk ellen is harcoltak. A 70. évfordulónak szimbolikus jelentése van. Különböző világnézetet valló, és különböző történelmi tapasztalatokkal bíró emberek képesek voltak összefogni a rosszal szemben. Ez most is nagy kihívás, ezért fontos , hogy Szlovákia államfője részt vegyen a győzelem napján Moszkvában” – olvasható a levélben. Két héttel korábban viszont egy másik nyílt levélben, melyet több mint negyven közéleti személyiség írt alá, köztük Grigorij Mesežnikov politológus, Ondrej Dostál parlamenti képviselő, Anton Srholec katolikus pap, író, Michal Hvorecký publicista, Peter Zajac irodalmár, politikus, Lucia Piussi színész, énekes és Jozef Hašto pszichiáter arra szólította fel az államfőt, hogy Kijevben ünnepelje a második világháború befejezésének 70. évfordulóját. Véleményük szerint ezzel egyben kifejezhetné Szlovákia álláspontját és támogatását Ukrajna felé az orosz agresszióval szemben. Roman Krpelan, az államfő szóvivője azt mondta, Kiska még nem döntötte le, részt vesz-e a nagyszabású moszkvai megemlékezésen, melyre Vlagyimír Putyintól kapott meghívást. Oroszországban május 9-én ünneplik a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulóját. Az ünnepségen olyan vezetők is jelen lesznek, mint Kim Dzsong Un, észak-koreai diktátor, akinek ez lesz az első külföldi látogatása hatalomra lépése óta. (SITA, ie)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?