Pozsony. Történelmi jelentőségűnek nevezte Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a Selye János Egyetem megalapítását.
Modern európai egyetem
Pozsony. Történelmi jelentőségűnek nevezte Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a Selye János Egyetem megalapítását. „A magyar egyetem létrejötte megkoronázása az elmúlt mintegy tizennégy évnek, mindazoknak a politikai erőfeszítéseknek és szakmai előkészületeknek, melyek Szlovákiában egy önálló, államilag támogatott, magyar képzésű nyelvű felsőoktatási intézmény létrehozására irányultak” – mondta. Szavai szerint a politika mint a hazai, önálló, magyar nyelvű felsőfokú képzés gondolatának felkarolója megtette kötelességét, ezennel kivonul az események alakításából, és szimbolikusan átadja a stafétabotot az egyetem ideiglenesen kinevezett vezetőinek, bár az intézmény előkészítő bizottsága mintegy fél évig még figyelemmel kíséri az egyetemmel kapcsolatos politikai történéseket. Csáky Pál elsősorban egy modern európai felsőoktatási intézménynek tekinti a magyar egyetemet, mely nemcsak a hazai, hanem az észak-magyarországi érdeklődők előtt is nyitva áll majd, és amely idővel a szlovákiai magyar tudományosság jelentős szellemi műhelyévé is válhat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.