MKP: veszélyben a korkedvezményes nyugdíjas önkormányzati képviselők?

Pozsony |

<p>A Magyar Koalíció Pártja a demokratikus választások elve megkérdőjelezésének tartja a hatályba lépett szociális biztosítási törvényt – áll abban a sajtóközleményben, melyet Őry Péter, az MKP önkormányzati alelnöke juttatott el az Új Szó Online-hoz.</p>

„A törvény értelmében ugyanis azok a személyek, akik korkedvezményes nyugdíjasként mérettették meg magukat a helyhatósági választások során és nyerték el a választók bizalmát, azaz önkormányzati képviselők lettek, nem jogosultak a képviselői juttatásukra, illetve amennyiben ilyenben részesülnek, elvesztik nyugdíjukat. A törvény megoldásnak feltételezi, hogy az ilyen polgárok adják vissza képviselői mandátumukat. Figyelembe véve az önkormányzatokról, illetve az önkormányzati választásról szóló törvényeket, amelyek az alkotmányba foglalt politikai jogokat nevesítik a megválaszthatóság feltételrendszerének a szabályozásával, áttételesen és bújtatottan a  megválaszthatóság alapelveibe való beavatkozásnak is tekinthető az említett szociális törvény, amely megváltoztathatja a tavalyi önkormányzati választások után kialakult testületek összetételét” – áll a nyilatkozatban.

Őry Péter szerint „a rendelkezés mindezen túl elsősorban a kisebb településeket sújtja, ami ugyancsak elfogadhatatlan és diszkriminatív jellegű. Hiszen a nagyvárosok kivételével a képviselői juttatások legfeljebb havi 10 és 40 euró közötti összeget jelentenek. A teljesség kedvéért le kell szögeznünk még azt is, hogy ezekben a kisebb falvakban a helyi képviselők alapvetően a szabadidejük rovására foglalkoznak településük fejlesztésével, a közösségi munka segítésével, a polgárok ügyes-bajos gondjainak intézésével és juttatásuk a legtöbb esetben csupán kiadásaik egy részét fedezik.”

Ezen tények miatt a Magyar Koalíció Pártja felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul kezdje el a szociális törvény hátrányos megfogalmazásának módosítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?