MKP: Szigeti mégsem indul a választáson

<p>A volt oktatási miniszter nem lesz jelölt az MKP választási listáján. Eredetileg a 6. helyen kellett volna szerepelnie a párt OT-elnökének. Szigeti az ellene indított per miatt mond le.&nbsp;</p>

Mégsem lesz rajta az MKP választási listáján a párt egyik vezetője – az Országos Tanács elnöke –, Szigeti László – tudtuk meg a párt sajtóosztályától.

A volt oktatási miniszter ellen bírósági per folyik, az ítélet jövő év január 29-én várható. Szigeti László múlt héten még azt mondta, nem látja akadályát képviselőjelöltségének, mivel az ártatlanság vélelme őt is megilleti. Most már úgy véli, indulásával kockáztatná az MKP parlamentbe jutását. 

„Nagyra értékeljük Szigeti László döntését, arról, hogy lemond választási listánkon való jelöléséről. Ugyanakkor hangsúlyozzuk: továbbra is hisszük hogy, ártatlan” – mondta Berényi József MKP-elnök lapunknak küldött állásfoglalásában. A pártelnök szerint „manipulatív támadás indult a kezdetektől a magyar párt színeiben munkálkodó politikus ellen”, egyben bíznak benne, hogy az igazságszolgáltatás kimondja Szigeti ártatlanságát.

A volt oktatási minisztert azzal vádolják, hogy 116 178 eurónak megfelelő koronát folyósított 2006-ban a nemesócsai iskola tornatermének felújítására, a pénzt azonban egy magáncégnek küldték. A pénzből egy csarnokot építettek. Szigeti ezzel a vádhatóság szerint csalás bűncselekményét valósította meg. Ha bűnösnek találják, 5–12 évi szabadságvesztésre számíthat. A perről itt írtunk bővebben.

Az alábbiakban Szigeti nyilatkozatát olvashatják: 

Nyilatkozat

Lemondtam a Magyar Közösség Pártja parlamenti listáján való jelölésemről. Tudvalevő, hogy per folyik ellenem a nemesócsai iskola tornatermének felújítása ügyében.

Oktatási miniszterként sok-sok településnek segítettem támogatások jóváhagyásával, mindig szem előtt tartva a jogos igényeket és eljárási szabályokat. Nemesócsa esetében a támogatást a helyi magyar tannyelvű alapiskola tornatermének felújítására folyósította a minisztérium. Arról, hogy a település a támogatást másra használta fel, nem volt tudomásom, s döntésüket nem volt lehetőségem, illetve nem állt módomban befolyásolni. Az esettel kapcsolatban feltehetően a minisztériumban formális hiba történt, s ezt használják ki ellenem. Továbbra is határozottan kitartok ártatlanságom mellett. Arra a következtetésre jutottam, hogy a per, amely ellenem folyik, nem szabad, hogy kockáztassa az MKP parlamentbe jutását, bízva abban, hogy visszalépésem kedvezően befolyásolhatja az MKP választási eredményét.

Mindig arra törekedtem, hogy a szlovákiai magyarság érdekeit szolgáljam, most is ez a cél vezérelt.

Szigeti László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?