MKP: a tesztelés nem old meg mindent

<p>Az utóbbi napok történései szerint úgy tűnik, mintha az ország oktatásügyének legfontosabb hajtómotorja a tesztelések lennének – áll abban a nyilatkozatban, melyet Szigeti László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke juttatott el az Új Szó Online-hoz.</p>

„A minisztérium teszteli tanulóinkat az OECD által kezdeményezett PISA felmérések keretén belül, a héten az úgynevezett MONITOR-9 helyett bevezetett Tesztelés-9-re került sor. Egy hónappal ezelőtt az oktatásügyi minisztérium bejelentette, hogy tesztelés formájában felmérjük majd a tízéves tanulók tudásszintjét is, s néhány nappal ezelőtt kilátásba helyezte az egyetemisták tesztelési lehetőségét is. A tudásfelmérésnek-tesztelésnek az oktatás minőségellenőrzésében óriási szerepe van” – írja Szigeti.

Nem lehet azonban elvárni, hogy egyfajta gyógyír lehet az oktatásügyünk területén fellelhető hiányosságok eltávolítására – véli az alelnök. „A Magyar Koalíció Pártja azon a véleményen van, hogy noha fontosak a tesztelések, mégis köz- és felsőoktatásunk akut problémáit csakis az igazi, átgondolt és mélyreható reformok oldhatják meg. A kormányzat eddigi pótcselekvése, kozmetikázása az oktatásügy terén nem hozott semmilyen kézzel fogható előrelépést. A PISA felmérések alapján tapasztalt sikertelenség – mely elsősorban az olvasás és szövegértelmezés terén aggályos – okát abban látjuk, hogy az előző kormányciklusban előkészítetlen és elkapkodott tartalmi reformot hagyott jóvá a törvényhozás. Szükségesnek tartjuk, hogy Jurzyca minisztériuma térjen vissza a tananyag tartalmi reformjához, átgondolt, szakmai és társadalmi vita keretén belül. Helyezze új alapokra ezt a közoktatásunk számára legfontosabb reformot” – áll a nyilatkozatban.

Az MKP fontosnak tartja, hogy a reform keretén belül az alsó tagozatos tananyagtartalom keretén belül ne az oktatásügyi minisztérium által jelenleg is preferált, akár az első évfolyamtól kezdődő kötelező angol nyelvoktatás legyen a prioritás, hanem a gyermek számára oly fontos, úgynevezett alapozó szakaszban az olvasási,  szövegértési kompetenciák elsajátítása kerülhessen előtérbe. „Bizonyított tény, hogy ha a tanuló az alapozó szakaszban olvasási gondokkal, szövegértési problémákkal küzd, ezeket később, felső tagozatos korában egyáltalán, vagy csak óriási erőfeszítések árán tudja kiküszöbölni. Az MKP elvárja, hogy az oktatásügyi minisztérium belátható időn belül térjen vissza a tananyag tartalmi reformjához, s azt alapos szakmai és társadalmi vita keretén belül helyezze új alapokra” – zárul a nyilatkozat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?