Mire figyeljünk a postán?

Pozsony |

<p>Január 16-ig a postán is érvényes a duális fizetés, azaz koronában és euróban is fizethetünk, a visszajárót euróban kapjuk. Január 17-től már csak euróval fizethetünk. Fontos figyelni a postai utalványok fizetésére. A posta ugyanis most már csak olyan utalványt fogad el, amelyen euróban van feltüntetve a fizetendő összeg.</p>

A koronában kitöltött utalványt az ügyfélnek át kell írnia egy „biankó“ csekkre, amely minden postán hozzáférhető. Az ügyfélnek nem kell kétféleképpen feltüntetnie a befizetendő összeget, elég euróban.

Kivételt képeznek azok az utalványok, amelyet még 2008-ban állítottak ki, de a fizetési határidő csak idén jár le. Ezeket nem szükséges átírni biankó csekkre, 16-áig kifizethetjük koronában is. Január 17-től természetesen már csak euróban fizethetjük a még koronában kiállított csekket is. Az ún. SIPO-számlákon a fizetendő összeget idén euróban és még koronában is feltüntetik-e, de január 17-e után már csak euróban fizethetjük be.

Idén háromféle postai bélyeg lesz forgalomban: érvényes a koronában, az euróban és a névérték nélkül, a küldemény tömege alapján kiállított bélyeg is.
Ha az ügyfél postán keresztül kap pénzt, azt már euróban veszi át - a posta euróban fizeti ki a nyugdíjakat is. Az átvételi utalványon csak euróban lesz feltüntetve az összeg. Koronában és euróban csak a Szociális Biztosítótól érkezett értesítésen szerepel. A postai úton kapott munkanélküli segély, táppénz stb. összege koronában és euróban is szerepel, de euróban fizetik ki - az összeget a polgár számára kedvező módon mindig felfelé kerekítik. További fontos tudnivaló: a koronát a posta nem váltja át euróra, ezt csak a bankokban tehetjük meg. (sán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?