Minimum az orrunk elé nézzünk

„Szeretném megteremteni a lehetőséget ahhoz, hogy táncosaink szakirányú végzettséget szerezhessenek.” Somogyi Tibor felvételeHonnan ered a népművészet, a néptánc iránti vonzódásod?

Azt nem állíthatom, hogy az anyatejjel szívtam magamba, bár gyerekkorom java részét falun töltöttem, a szüleim is faluról származnak, családunkra a polgári életszemlélet volt jellemző. A népzenét a bátyám hozta haza, ő táncolt az Ifjú Szivekben, és a Szőttes egyik alapító tagja volt, tucatszám hordta haza a népzenei lemezeket. A népzene megfertőzött, de táncolni sohasem mertem. Mindkét gyerekem az Apró Szőttes tagja volt, őket majd minden fellépésre, fesztiválra, tánctáborba elkísértem. Népzenét tartalmazó kazettákból, CD-kből elég szép gyűjteményem van. Meglehetősen sok néptáncegyüttes előadását láttam.

Néhány napja állsz az Ifjú Szivek élén. Milyen elképzelésekkel lépted át az együttes székházának küszöbét?

Az első napok minden munkahelyen a tájékozódással telnek. Tudtam, hova jövök, azért pályáztam erre a posztra, mert a legteljesebb mértékben egyetértettem az Ifjú Szivek átalakításával és műsorpolitikájával. Tudom, sokaknak nem tetszett, hogy megszűnt az énekkar és a zenekar, de a rendszerváltás óta sok minden átalakult, ami körül nem kavartak akkora vihart, mint éppen a magyar művészegyüttes körül. Úgy gondolom, nem hátrafelé kell nézni, hanem minimum az orrunk elé, ha előbbre nem akarunk vagy nem vagyunk képesek. Szép volt a nagy énekkar, országszerte, sőt a határokon túl is sikeresen koncertezett, a konzervatórium diákjainak is bizonyára jó volt, hogy rendszeresen próbálhattak, felléphettek, de a műsorok nagy részének nem sok köze volt a népművészethez. A legtöbben azt sajnálták, hogy megszűnt az a hely, ahol szerelmek szövődtek, házasságok köttettek. Nem hiszem, hogy egy művészegyüttesnek ez a legfőbb küldetése, és ha jól emlékszem, a házasságok az égben köttetnek. Láttam a régi, akkortájt úgy minősítették, félprofesszionális Szivek műsorainak egy részét, amely a kornak, az elvárásoknak megfelelt, hiszen abban az időben itt nem sok mindenki tudott arról, mi is az igazi népművészet. Akkor más szerepe volt az együttesnek, ez a szerep mára megváltozott. Összehasonlításképpen csak annyit szeretnék felhozni, hogy Pozsonyban annak idején fontos szerepe volt a József Attila Ifjúsági Klubnak. Igaz, nem lett belőle profi klub, de meg is szűnt, mégsem hányja senki például a Diákhálózat szemére, hogy miért nem folytatja a JAIK hagyományait. Nem is kell. Mára megváltoztak az igények, az elvárások és a körülmények.

Az Ifjú Szivek szempontjából milyenek az általad említett megváltozott igények és elvárások?

A professzionális szinten táncoló embereknek profi körülményeket kell teremteni. Ők naponta munkába járnak, reggeltől próbálnak – bemelegítés, balett, lépések, műsorpróba –, több hetes turnékon vesznek részt, hétvégeken fellépnek. Munkájukat egy operaénekeséhez is hasonlíthatjuk, aki délelőtt beénekel, először zongorakísérettel, majd zenekarral próbál, délután pihen egy kicsit, este föllép. Ezért kapja a fizetését. A Szivek táncosai pedig azért, mert ez a hivatásuk, ez a munkájuk, nem jelenthetik be, hogy most fáj a hasam, nem akaródzik, nem enged a munkaadóm.

Milyen volt a viszonyod a Szivekhez, mielőtt megnyerted az igazgatói posztra kiírt pályázatot?

Nagyon tiszteltem azokat az embereket, és most nem kizárólag a táncosokra gondolok, hanem az együttes minden alkalmazottjára, akik legföljebb csak sejthették, mit vállalnak azzal, hogy a Szivekben dolgoznak tovább. Kellett hozzá egy adag fanatizmus és még több hit.

Igazgatóként milyen teendők várnak rád a közeljövőben?

A legfontosabb feladatom, hogy megteremtsem a lehetőséget és a körülményeket ahhoz, hogy táncosaink szakirányú végzettséget szerezhessenek. Mivel Pozsonyban, a táncművészeti főiskolán erre nincs lehetőség, Magyarországon, a Magyar Táncművészeti Főiskolán próbálkozunk, a levél elment, várjuk a választ. A diploma megszerzése elsősorban azért fontos, hogy a táncosok tudásuknak, tehetségüknek megfelelő fizetést kaphassanak. Természetesen nem kizárólag az Ifjú Szivek táncosainak szervezzük ezt az oktatást, ha eljön az ideje, várjuk azok jelentkezését, akiket ez a hivatás főiskolai szinten érdekel, legyenek amatőr együttes vezetői, tagjai vagy egyszerűen csak a néptánc megszállottjai.

Jelenleg mi a helyzet az utánpótlás kérdésében?

Utánpótlásunk van is, meg nincs is. Az együttesnek két gyerekcsoportja van, az egyik Félben, ezt Varsányi Zsófi vezeti, a másik Pozsonyban, amellyel Kraus Ágota foglalkozik. Lehet, hogy a sok-sok énekelni, táncolni szerető lány közül egyet-kettőt magával ragad a népművészet, és néhány év múlva úgy döntenek, beállnak a professzionális szinten táncolók közé, de erre – koruknál fogva – éveket kell még várni. Bár a tánccsoport létszámát nem lehet a végtelenségig bővíteni, örülnénk, ha az amatőr együttesek legjobb táncosai jelentkeznének, hogy nálunk akarnak táncolni. Magyarországon sem foglalkoznak utánpótlás-neveléssel a hivatásos együttesek, viszont az amatőr csoportok ellátják őket táncosokkal. A sport világában is hasonlóképpen zajlik: a legalsóbb osztályból a legfelsőbb, tehát a profizmus felé igyekeznek azok, akiknek a sport több mint a szabadidő egészséges eltöltése, és az edzők büszkén hangoztatják, hogy kezük alól hány élsportoló került már ki.

Legközelebb hol láthatja a közönség az Ifjú Sziveket?

Néhány nap múlva kéthetes kelet-szlovákiai turnéra indulnak a táncosok. Egyrészt nevelőkoncerteket tartanak alapiskolásoknak, másrészt előadják azokat a műsorokat, amelyek már az új szellemben születtek. Menet közben készül az új bemutató anyaga, a Muzsikáltam én... II. része, amely ugyancsak a zenészek táncait viszi színpadra.