MINDEN, amit a szavazás feltételeiről tudni kell – kérdések és válaszok

EP-választás k

Szlovákiában ma tartják az európai parlamenti választást. Összefoglaltuk a szavazással kapcsolatos legfontosabb információkat.

Milyen feltételekkel vehetek részt az EP-választáson? 

Szlovákiában három csoportba sorolhatjuk a szavazásra jogosult személyeket. Az első csoportot azon szlovák állampolgárok alkotják, akik legkésőbb a választás napján betöltötték a 18. életévüket, és rendelkeznek állandó lakhellyel az ország területén. A második csoportba soroljuk azokat, akik nem szlovák, hanem más uniós tagországok állampolgárai, de szintén rendelkeznek bejegyzett szlovákiai lakcímmel (és értelemszerűen 18 év felettiek). Ők is szavazhatnak az ország területén, de csakis akkor, ha április 29-ig regisztráltak annál a helyi önkormányzati hivatalnál, ahol a lakhelyük van. A harmadik csoportot pedig azok a szlovákiai állampolgárok alkotják, akiknek nincsen bejegyzett lakcíme sem Szlovákiában, sem más uniós tagország területén. Ők bármelyik szavazókörben választhatnak az ország területén, de csakis akkor, ha felmutatják az érvényes útlevelüket, illetve egy becsületbeli nyilatkozatot az EU-n kívüli állandó lakhelyükről. Utóbbi formanyomtatvány letölthető a belügyminisztérium holnapjáról. 

Szlovák állampolgár vagyok, de Magyarországon élek, itt van az állandó bejegyzett lakhelyem. Ez azt jelenti, hogy nem szavazhatok Szlovákiában? 

Igen, azon szlovák állampolgároknak, akiknek más uniós tagországban van az állandó lakhelyük, ott kell szavazniuk, ahol élnek. Külföldi levélszavazásra az EP-választáson nincs lehetőség. 

A választás napján az ország egy távolabbi pontján leszek, messze az állandó lakhelyemtől. Ennek ellenére szeretnék szavazni. Mi a teendő ilyen helyzetben? 

Hagyományos esetben minden választásra jogosult személynek az állandó lakhely alapján meghatározott szavazókörben kellene leadnia a voksát (ezzel kapcsolatban minden állampolgárt értesítenek egy nyomtatvány formájában, illetve az adatok elérhetők lesznek a helyi önkormányzatok honlapjain is). Viszont akkor is van megoldás, ha a választás napján nem tartózkodik otthon, mégpedig a választási igazolvány kérvényezésével. Ez a dokumentum jogosulttá teszi arra, hogy az előre meghatározott szavazókörtől eltérő helyen is választhasson. Az igazolványt szintén a helyi önkormányzati hivatalnál lehetett igényelni. E-mailben erre május 20-ig volt lehetőség, személyesen pedig a választás előtti napig, tehát június 7-ig kérvényezhette a dokumentumot. A választási igazolványt azok is kérvényezhették, akik más uniós tagországok állampolgárai, de Szlovákiában van az állandó lakhelyük. 

Hogyan szavazhatnak azok, akik egészségügyi okok miatt nem tudnak elmenni a szavazóhelyiségbe? 

A mozgásképtelen személyek és a fekvőbetegek a választás napján kérhetnek mozgóurnát. Fel kell venniük a kapcsolatot annak a szavazókörnek a választási bizottságával, ahol az állandó lakhelyük szerint szavaznának. 

Mit kell magunkkal vinnünk a szavazóhelyiségbe? 

A választási bizottság előtt fel kell mutatnunk az érvényes személyi igazolványunkat, illetve a választási igazolványt, ha nem a számunkra kijelölt szavazókörben voksolunk. Ha szlovák állampolgárként sem Szlovákiában, sem más uniós tagállamban nincs bejegyzett lakhelyünk, szükségünk lesz az útlevelünkre és a korábban már említett becsületbeli nyilatkozatra. 

Meddig tartanak nyitva a szavazóhelyiségek?

Szlovákiában a szavazóhelyiségek 7.00 és 22.00 között lesznek nyitva. 

Mikor derülnek ki az eredmények? 

A szlovákiai eredményeket csak június 9-én, azaz vasárnap 23 óra környékén teszik közzé, amikor az utolsó uniós tagállamban is befejeződött a voksolás (az idei választást június 6. és 9. között tartják). Az eredmény bejelentésével azért kell várni, hogy ne befolyásolják a választást a többi tagállamban. Szombaton éjszaka ugyan jelennek majd meg részleges adatok, ezek azonban a friss közvélemény-kutatások eredményei lesznek, nem pedig a választásé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?