Mind a 25 pártlistát bejegyezte az Állami Választási Bizottság

Mind a 25 pártlistát bejegyezte az Állami Választási Bizottság

Szerdai ülésén mind a 25 párt listáját bejegyezte a szeptemberi parlamenti választásra az Állami Választási Bizottság, tájékoztatott Ladislav Orosz, a bizottság elnöke. A testület a pártok sorszámának kisorsolásával folytatta ülését.

A bizottság ellenőrizte és bejegyezte a jelöltlistákat, a belügyminisztérium honlapján teszi közzé azokat. A választáson induló pártok száma abban az esetben csökkenhet, ha valamelyik szubjektum úgy dönt, hogy visszalép.

Az induló tömörüléseknek 17 ezer eurót kellett letétbe helyezniük. A jelöltlistákat már nem lehet módosítani, kiegészíteni, a jelöltek sorrendjét sem lehet megváltoztatni. Azok a szlovák állampolgárok indulhatnak a választáson, akik legkésőbb a szavazás napján betöltik 21 életévüket.

A pártok, illetve az egyes jelöltek még visszaléphetnek, az erről szóló döntést legkésőbb 48 órával a szavazás megkezdése előtt kell bejelenteni.

Az előre hozott parlamenti választás szeptember 30-án, szombaton lesz. A választási kampány június 9-én kezdődött, 48 órával a szavazás kezdete előtt kampánycsend lép életbe. A pártok 3 millió eurót költhetnek a kampányra, áfával együtt, transzparens számlát kell használniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?