Milliók mentek el az állami karanténra

bős karantén
Pozsony |

Néhány hotel jól járt a koronavírus-járvány első hulláma alatt elrendelt kötelező karanténnal, mutatott rá a Transparency International Szlovákia (TIS). A létesítményeknek az állam összesen több mint 1,6 millió eurót fizetett ki.

A TIS által publikált adatok szerint a világjárvány tavaszi hulláma idején az állam összesen 4,2 millió eurót költött a külföldről hazatérő állampolgárok karanténban tartására. A legtöbben az állami karanténlétesítményekben, így a bősi központban töltötték az izoláció időszakát, de mivel ezek kapacitása nem volt elegendő, a hatóságok magántulajdonú hoteleket is igénybe vettek erre a célra. Az említett több mint négymillióból 1,6 millió eurót fizetett ki az állam a magánkézben lévő szállásadóknak. Ez utóbbi összegnek a felét a Sorea hotelhálózat kapta, amelynek a szakszervezeti szövetség a tulajdonosa.

A besztercebányai Dixon Hotel 899 személy számára biztosította a karantént, amiért az állam több mint 200 ezer eurót fizetett. A létesítmény tulajdonosa Juraj Sninský, akiről korábban a sajtó mint HZDS-közeli vállalkozóról írt. Ebben a hotelben egy személy karanténoztatása átlagosan 227 eurójába került az államkasszának.

Egy külföldről hazatérő személy kötelező izolációja azonban sokkal többe került a pöstyéni Grand Hotelben. Itt átlagosan 378 euró közpénzt költöttek egy személyre. Összehasonlításképpen, az állami létesítményekben egy személy karanténoztatása átlagosan 130 euróba került.

A TIS azt a kérdést tette fel a belügyminisztériumnak, hogy miért luxushoteleket bíztak meg a karantén biztosításával. A tárca szerint ők minden olyan létesítménnyel együttműködtek, amely önként jelentkezett és amely teljesítette az izolációra vonatkozó követelményeket. Az érintett hotelek között egyébként nincs olyan, amely jelentős magyar közösséggel rendelkező településen lenne. Főként észak-szlovákiai, esetleg besztercebányai, vagy nagyszombati, pöstyéni létesítményekről van szó.

A járvány tavaszi hulláma során az érintettek átlagosan 5 napot töltöttek kötelező izolációban, míg megkapták a koronavírustesztjük eredményét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?