Milanová: A kulturális tárca államtitkári posztja a Za ľudí kompetenciájába tartozik

Natália Milanová
Pozsony |

A kulturális minisztérium államtitkárának cseréje a koalíciós szerződés értelmében a Za ľudí párt politikai jelölésétől függ – hangsúlyozta Natália Milanová (OĽaNO) tárcavezető a szerdai kormányülés előtt. A témával kapcsolatos egyéb kérdésekre nem akart válaszolni.

Milanová megerősítette, hogy az ülésen előterjeszti az eddigi jelöltjének, Zuzana Kumanovának a leváltásáról, és Viera Leščáková, a Za ľudí párt alelnökének a jelöléséről szóló javaslatot. „Ennek elfogadásáról a kormány dönt” – mondta Milanová. Az ülés kezdete előtt nem akart válaszolni arra kérdésre, hogy azonosul-e a javaslattal. Csak a kormányülés után fog erről nyilatkozni.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a jelöltek nevezésével és visszahívásával kapcsolatban a koalíción belüli megállapodásra hivatkozott.

Ezt Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter bővebben is kifejtette: a koalíciós pártok abban egyeztek meg, hogy nem fogják megkérdőjelezni egymás jelöltjeit. „Ha a Za ľudí párt elnöke egy ilyen változtatást javasol, lehet erről szubjektív véleményem, de a koalíción belüli egyezségben ezek a dolgok egyértelműen adottak” – tette hozzá.

Zuzana Kumanová, a kisebbségi és regionális kultúráért felelős államtitkár leváltását Veronika Remišová, a Za ľudí párt elnöke és miniszterelnök-helyettes kezdeményezte a kulturális miniszternél. Lépését azzal magyarázta, hogy a Kulturális Minisztérium államtitkárának cseréjéről szóló döntés a koalíciós szerződés értelmében a Za ľudí kompetenciájába tartozik. A tárca államtitkári székébe Leščáková volt parlamenti képviselő és a Za ľudí párt alelnöke kerülne.

A javaslatot bírálták a Mária Kolíková körüli párttagok, és rámutattak arra, hogy Leščákovának eddig nem volt tapasztalata a kultúra területén. Remišová ugyanakkor azt állítja, hogy Leščáková az oktatásügyben szerzett tapasztalataival a kultúra művelődési vonalát tudja erősíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?