Mikulec: Ne hagyjuk megfélemlíteni magunkat a demokrácia ellenségei által!

mikulec k

A belügyminiszter a demokrácia nemzetközi napja alkalmából osztotta meg gondolatait a közösségi hálón.

Roman Mikulec (OĽaNO) azt írta, a demokrácia egy élő organizmus, amelyet napi szinten ápolni, védelmezni és támogatni kell.

A demokrácia egy évszázadok alatt felépített és tökéletesített politikai rendszer, amely világos értékeken és működési szabályokon alapul, amelyeket alkalmaznak és tiszteletben tartanak

– olvasható a bejegyzésben.

A tárcavezető rámutatott, politikai és gazdasági kihívásokkal teli időket élünk, amelyek próbára teszik demokratikus meggyőződésünket, valamint annak ellanálló képességét.

Ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni vagy becsapni a demokrácia ellenségei által! Már volt tapasztalatunk totalitárius és antidemokratikus rendszerekkel és gyakorlatokkal, a múltban többször is elutasítottuk őket

– mondta a belügyminiszter.

Mikulec hozzátette, fontos szabadságunk védelme, mint ahogyan emberi, politikai, polgári és gazdasági jogainkat is őriznünk kell.

A belügyminisztérium, mint az egyik legfontosabb állami intézmény, továbbra is aktívan támogatni fogja ezeket a törekvéseket

– zárta gondolatait Mikulec.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?