Mikulec: A sérültek nincsenek életveszélyben, az egyik rendőrt éppen műtik

mikulec kollár gröhling lučanský

Nincsenek életveszélyben a ruttkai (Vrútky) iskolai támadás sérültjei, az egyik megsérült rendőrt éppen műtik – tájékoztatott Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter, aki a turócszentmártoni kórházba utazott.

„Jelenleg éppen ellátják az orvosok az igazgatóhelyettes asszonyt (az iskola igazgatóhelyettesét - TASR megjegyzése), és a két gyereket, egyikük állapota sem életveszélyes" - mondta a miniszter. Mikulec hozzátette, az egyik megsérült rendőrtisztet éppen műtik, a másik rendőrt már meglátogatta a kórházi szobájában és beszélgetett vele.
 

Galéria

Hozzátette, lehet, hogy őt is meg kell operálni. „Képzett rendőr, a turócszentmártoni körzeti rendőrőrs tagja, és a kiképzésnek megfelelően járt el. Láttam a kamerák felvételeit, és elmondhatom, hogy valóban közvetlen életveszélyben volt ez a rendőr" - közölte Mikulec.

Katarína Kapustová, a Turócszentmártoni Egyetemi Kórház (UNM) szóvivője elmondta, a tanítónő súlyos szúrt sérülést szenvedett, az intenzív osztályon ápolják. Két rendőrt kisebb sérülésekkel a traumatológián kezelnek.

„Két gyereket szúrt sérülésekkel szállítottak a kórházba. A kislányt és a kisfiút is az intenzív osztályon kezelik"

- tájékoztatta a TASR-t a szóvivő.

A miniszter hozzátette, a felvételek tanúsága szerint a támadó mindkét rendőrre veszélyt jelentett. „A beavatkozás indokolt volt, és azt hiszem, hogy - ahogy azt az országos rendőrfőkapitány is elmondta - annak megfelelően jártak el, ahogyan az ilyen helyzetekre a rendőröket felkészítik" - mondta.

Mikulec kijelentette, nagyra becsüli, hogy a rendőrök megőrizték a hidegvérüket, mert aszerint, amit a felvételeken látott, nem voltak könnyű helyzetben. A miniszter azt is kizárta, hogy a támadó sebesítette volna meg őket. Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány úgy tájékoztatott, hogy a visszapattanó golyók okozták a sérüléseiket.

A ruttkai iskolában történt incidens során két ember meghalt, öten megsérültek, köztük gyerekek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?