Közélet

Mikulec: A helyzet alakulásától függ, hogy meddig marad a határellenőrzés

Jelenleg még nem jósolható meg, hogy május végén újra meg kell-e hosszabbítani az ideiglenes határellenőrzést elrendelő határozat érvényességét.
TASR

2020. május 7. 19:30

Roman Mikulec
Roman Mikulec - TASR-felvétel

Ezt a csütörtöki kormányülés után jelentette ki Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter, aki nem zárta ki az ellentétes forgatókönyvet sem, vagyis hogy az ellenőrzéseket még a csütörtökön meghosszabbított határidő előtt felszámolják.

„Csak keretintézkedést fogadtunk el, mivel ezt megköveteli az Európai Unió” – mutatott rá Mikulec azzal kapcsolatban, hogy 20 nappal meghosszabbították a határellenőrzést elrendelő határozat érvényességét. Hozzátette: a Schengeni határ-ellenőrzési kódex engedélyezi, hogy a közrendet vagy a belső biztonságot fenyegető súlyos veszély esetén a schengeni térségen belül ideiglenes visszaállítsák a határellenőrzést. „Ha változik a járványhelyzet, ezt az intézkedést is bármikor módosíthatjuk” – tette hozzá Mikulec.

Igor Matovič kormányfő csütörtökön megerősítette, hogy folyamatosan egyeztet a környező országok vezetőivel arról, mikor és milyen feltételek mellett számolnák fel a határellenőrzést. „Ha a környező országok a COVID-19 új eseteit tekintve többé-kevésbé elérik a mi szintünket, szóba kerülhet a határok teljes megnyitása” – közölte Matovič. Ez volt a válasza arra a kérdésre is, hogy nem tervezik-e kiszélesíteni a jelenlegi 30 kilométeres határsávot, amelyen belül az ingázók kivételt kapnak a határátlépést korlátozó intézkedések alól.

A kormány május 27-ig meghosszabbította a schengeni térségen belüli ideiglenes határellenőrzést az Ausztriával, Magyarországgal, Csehországgal és Lengyelországgal közös határain, valamint a nemzetközi repülőtereken. Ez már a második hosszabbítás volt, melyet az új típusú koronavírus terjedésére reagálva fogadtak el. A határozat tartalmazza azoknak a határátkelőknek a listáját is, amelyek az ideiglenesen felújított határellenőrzés idején igénybe vehetők.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Mózes Szabolcs

Mózes Szabolcs: Ez átmeneti állapot, a cél a magyar egység!

Igor Matovič
Frissítve

Matovič: Nem történhet meg újra az, ami tegnap a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen

gyererk

Szlovákiában is egyre égetőbb probléma a roma diákok iskolai szegregációja

közúti baleset

Egy halálos baleset miatt mindkét irányban lezárták az R1-est

Ódor

Továbbra is rosszul tejel a második nyugdíjpillér

Hosszú Katinka

Forbes – Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.